Szekeres Viktor

Megszüntetésre került egy tévés filmadaptáció

Nem folytatódik tovább az Amerikai dzsigoló-sorozat.

Az amerikai Showtime csatorna megszüntette az Amerikai dzsigoló (American Gigolo) című film alapján készített tévésorozatot egy évad után. A széria február 14-én fog bemutatkozni idehaza a SkyShowtime platformon, és akkor a magyarok is eldönthetik, hogy jogos-e a döntés.

Még 2016-ban írtunk arról, hogy a Richard Gere-féle mozifilmből is tévésorozat lesz, akkor a készítői feladattal Neil LaBute-ot bízták meg, producernek pedig Jerry Bruckheimert szerződtették. Ez a nekibuzdulás azonban nem vezetett sehova, ellenben a második nekifutás már sikeresnek bizonyult és sorozatberendelést eredményezett. Más kérdés, hogy az új készítőt, David Hollandert azóta kirúgták a forgatás közben nem megfelelő magatartása miatt. A hányattatott sorsú széria a vágyak beteljesülését testesíti meg – s mindezt a mába helyezve. A régi film szinopszisa a következő: "Julian Los Angeles-ben tengeti nyerészkedő életét, mint idősebb asszonyok kísérője. Megismerkedik a helyi politikus feleségével, Michelle-lel, s kapcsolatot kezdeményez vele, azonban ezt nem a pénzsóvársága hajtja. Mindeközben egyik kliensét meggyilkolják, s a rendőrfelügyelő egyre inkább arra gyanakszik, hogy a nők bálványa követte el a gyilkosságot. Ráadásul Michelle érzelmei egyre inkább azt érzékeltetik, hogy beleszeretett a férfiba."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!