Szekeres Viktor
A Hangya 3 egy kicsit erőszakos lesz

Korhatár-besorolást kapott az új Hangya-film.
Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás az új Marvel-film, az Ant-Man And The Wasp: Quantumania volt, mely megkapta a tipikus besorolást, a PG-13-as plecsnit, ahogy szinte minden Marveles szuperhősös darab. Ez azt jelenti, hogy a 13 éven aluliak is megnézhetik nagykorú felügyelete mellett.
Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, és első helyen az erőszakot és az akciót emelték ki per jellel elválasztva, de ezúttal nem volt "erős" jelző, mint a Fekete Párduc 2 esetében, mint ahogy konkrét jelenetfüzéreket sem említenek, amiből arra lehet következtetni, hogy közel sem lesz domináns hozzávaló az akció. Konkrétan mást nem is nagyon említ a szervezet, mindössze egy "nyelvezet" szóval szúrta ki az indoklás iránt érdeklődők szemét, de beszédes, hogy ez sem kapott semmilyen jelzőt.