Szekeres Viktor
A magyarok megint nemet mondtak az új filmekre
Avatar 2: igen. Új filmek: nem, ez a magyar igazság.
Múlt héten 3 nagyon jól sikerült film is bemutatásra került a mozikban (meg egy zsé-kategóriás darab, illetve egy ifjúsági, amit nem tudunk véleményezni, mert nem láttunk), a hazai közönség viszont inkább a régebbi bemutatókra szavazott. Azonban szerencsére ezek kapcsán is van miről beszélnünk.
A legfontosabb, hogy hiába lett döbbenetes élmény a Babylon, idehaza sem aratott nagy sikert, bár 15 561 néző nem bukás kategória, inkább csak közepes start egy nem annyira kommersz darab számára. Elég például megnézni, hogy Steven Spielberg gyönyörű A Fabelman család című alkotása hogy teljesített - erről csak 2 631 honfitársunk tud beszámolni. Előbbi az ötödik, utóbbi a kilencedik helyen nyitott, mellettük még a hetedik helyen 5 231 nézőt hozó Angyalok gyilkosa, valamint a tizedik és 2 208 eladott jegyet produkáló Jack Mimoun és a rejtélyek szigete kezdése említésre méltó. Az Ufóvadászok hiába sikerült jól, csak 877 fizető vendéget vonzott.
A hétvége legnézettebb filmje 40 248 nézővel az Avatar 2 lett, a másodikra 27%-os bevétel-növekedéssel Az ember, akit Ottónak hívnak jött fel (24 220), a harmadikra pedig a Csizmás, a kandúr 2 futott fel valamivel több, mint 18 ezer nézővel.