Szekeres Viktor
Az akciófilm-rajongók visszatértek a mozikba
Repülős akciófilm lett a hétvége legsikeresebb új filmje Amerikában.
Gerard Butler új filmje, a Plane az előzetes becslések alapján 10 milliós bevételt produkált a hétvégén Amerikában, amivel az 5. legtöbb bevételt produkálta péntek és vasárnap között, ez pedig az 5. helyre volt elegendő a Lionsgate középköltségvetésű filmjének, ami nemzetközileg nagyobb karriert is befuthat sztárjának köszönhetően. A hatodik helyen is egy újonc debütált, a House Party, mely 3,8 millió dollárt húzott be, de míg előbbit 3 023, utóbbit csak 1400 vásznon vetítették.
Kvázi újoncként kezelhető a Tom Hanks-féle A Man Called Otto is, mely két hétnyi limitált kópiaszámos (4 és 637) játszás után végre komolyabb mennyiségű vásznon (3 802) is látható volt, és ezt meg is hálálta, hiszen a becslések szerint 12,5 millió dollárt szakított, és a 18. helyről a negyedikre lépett elő.