Szekeres Viktor

Végre egy jól sikerült film, amit a fiatalok visznek sikerre

A M3GAN a fiatalabbakat érdekelte inkább.

A M3GAN nem az első, és nem is a második James Wan producerkedése mellett készített horrorfilm, ami kevés pénzből hatalmas sikert ért el, és ugyanezt a film másik producere, Jason Blum is elmondhatja, hiszen produkciós cége, a Blumhouse pont ilyen filmekre specializálódott, és gyártotta az olykor nagyon jó, máskor kevésbé sikerült produkciókat, melyek közül jó pár anyagi siker lett.

A M3GAN 30 millió dolláros nyitóhétvégéjét nem csak a jó kritikáknak és a jó szájhagyománynak köszönhette, hanem annak is, hogy a fiatalabb nézőket komolyan érdekelte a film, ami okosan PG-13-as korhatárral lett mozikba engedve. Az pedig, hogy mennyire erős volt a demográfiai összetétele, abból is megállapíthatjuk, hogy a felmérések szerint az első nap nézőinek kimagasló, 77%-a került ki Amerikában a 13-34 éves korosztályból, mely arányt tavaly egy film érte csak el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!