Szekeres Viktor

Magyarországon vannak a legnagyobb Witcher-rajongók

Sehol máshol nem volt sikeresebb az új Vaják-sorozat, mint itthon.

Csak Magyarországon, Brazíliában és Jamaicán volt volt a legnézettebb sorozat a Netflixen a The Witcher: Blood Origin a vasárnap, a hétfő és a keddi nap folyamán, minden más országban vagy csak egy-két napig volt első a széria, vagy pedig meg sem szerezte az első helyet - szerdán már lecsúszott a 2., illetve a 3. helyre a dobogón ezen országokban is. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Törökországban a széria a lassabb kezdés után négy alkalommal is első tudott lenni.)

A hazai Vaják-rajongók azonban nem csináltak fecskeként nyarat, hiszen egyébként a sorozat nem mozgatta meg annyira az előfizetőket, mint az anyaszéria, sokan az előzetes alapján úgy gondolták, hogy inkább be sem próbálják, ami egyrészt viszonylag gyors kiégést hozhat a mininek, másrészt pedig az elkövetkező hetekben azt is, hogy folyamatosan lesznek, akik ráakadnak és esélyt adnak neki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!