Szekeres Viktor

Új magyar előzetest kapott Tom Hanks várt filmje

Már tévében is látható Az ember, akit Ottónak hívnak reklámja.

The Man Called Otto, azaz Az ember, akit Ottónak hívnak lesz a címe Tom Hanks következő filmjének, mely a szinkronos mozis előzetese után magyar nyelvű tévés szpotot is kapott, amiből nagyon jól látszik, hogy miért lesz érdemes megnézni a filmet, ami Fredrik Backman remek könyve alapján készült, s mely pár éve már kapott egy svéd adaptációt is. Most kiderül, hogy Hollywood miképp filmesíti meg a könyvet.


A film hivatalos szinopszisa a következő: "Otto (Tom Hanks) a lakópark réme. Pedig nem hangos, nem rendetlen, nem szabálytalan. Sőt, az ellenkezője. Épp az a baj vele, hogy szuperrendes, őrületen visszafogott, és mániákusan ragaszkodik a szabályok betartásához. És ha meglátja, hogy valaki eltér az elveitől, azt nem fél figyelmeztetni. Sosem unja meg a szabálytalanul pisiltető kutyasétáltatók, a rossz helyen parkoló postások és biciklijével súlyos kihágásokra vetemedő lapkihordók leckéztetését.
De a szomszédjába költözik egy Dél-Amerikából érkezett család, amelyik kicsit másképpen áll hozzá az élethez. Kicsit hangosabbak. Kicsit szabálytalanabbak. Kicsit közvetlenebbek. És hiába próbálja Otto meggyőzni őket, hogy a lakópark minél több szabályra vágyik, ők inkább úgy gondolják, hogy a szeretet a lényeg. Még ha az egy kis ricsajjal is jár.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!