Szekeres Viktor

Kiderült, miről fog szólni a God of War-tévésorozat

Története is van a GoW-sorozatnak.

Tavasszal derült ki, hogy az Amazon Prime Video elkezdett tárgyalni egy élőszereplős God of War-sorozat készítéséről a népszerű videójáték alapján, múlt héten pedig megtörtént a hivatalos berendelés is. A széria kormányrúdjánál Mark Fergus és Hawk Ostby lesz, a showrunner pedig az a Rafe Judkins, Az idő kereke-sorozatot is kormányozza, és a jelek szerint annak 3. évados forgatása előtt még ezzel az új projekttel is lefoglalja magát.

A sorozat főhőse egy bizonyos Kratos lesz, a háború istene, aki maga mögött akarja hagyni vértől iszamos múltját az ókori Görögországban, és az északi Midgard birodalomban dönt úgy, hogy falra akasztja fegyvereit. Amikor azonban szeretett felesége meghal, egy veszélyes útra indul tőle korábban elhidegült fiával, hogy beteljesítse az asszony utolsó kívánságát, miszerint a legmagasabb csúcsról szórja széjjel hamvait. És Kratos hamar ráébred arra, hogy ez az út valójában sokkal több, mint aminek látszik, hiszen titokban próbára teszi a köteléket apa és fia között, miközben arra kényszeríti őt, hogy új istenekkel és szörnyekkel vegye fel a harcot, melynek tétje a világ további sorsa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xido #1
    Nebassz..tényleg kiderült,hogy története is lesz egy adaptált tv sorozatnak,ráadásul kísértetiesen hasonló a játékhoz...Micsoda agyrobbantó különleges hír...:))