Újabb WandaVision-sorozat készül

A második spinoff készül a WandaVisionhöz.

Tavaly ősszel számoltunk be arról, hogy a Disney+ elkezdte fejleszteni a WandaVision spinoffját a nagy sikerű sorozat készítőjével, valamint az egyik főszereplő közreműködésével. A Jac Schaffer által jegyzet széria Agatha Harkness karaktere körül forogna, akit az eredeti szériában Kathryn Hahn alakított és komikus stílusú lesz. Most kiderült, hogy nem az Agatha: Coven of Chaos lesz az egyetlen leágazás a Marvel-szériából, hiszen elkezdődött egy Vision-sorozat fejlesztése is. A Vision Quest írószobája már jövő héten össze fog ülni, hogy elkezdjen dolgozni a történeten.

Egy sorozat fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a készítőktől a gyártó stúdió vagy a célplatform berendeli egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével honorálhatják. És persze az is előfordulhat, hogy többet nem hallunk egy sorozattervről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!