Szekeres Viktor

Szinkronos előzetest kapott a Super Mario Bros.: A film

Ilyen lehet magyarul az új Super Mario Bros.-film.

Általában azt szoktuk írni, hogy a szinkronos filmelőzetesek esetében, sem hangszereposztást, sem a fordítást nem kell feltétlenül véglegesnek tekinteni, hiszen a bemutatóig még sok minden változhat, nem tudni, milyen színész ér rá, illetve egyes mondatok, hogyan hangoznak kontextusban, és ez most is megállja talán a helyét, hiszen a Super Mario Bros.: A film csak március végén kerül bemutatásra. Íme az előzetese magyarul.


Mint írtuk korábban, a filmen a Grut, a Minyonokat, illetve a Grincset jegyző Illumination animációs stúdió együtt dolgozott a vízvezetékszerelők megalkotójával, Shigeru Miyamotóval. Korábban már készült egy Super Mario-mozifilm, amit 1993-ban mutattak be a mozikban, azonban az élőszereplős volt Bob Hoskins alakította benne Mariót, míg John Leguizamo Luigit - a végeredmény pedig hatalmas bukás lett, a 48 millió dolláros költségvetésből Amerikában még 21 milliós bevételre sem futotta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!