Szekeres Viktor

A magyar mozikat is egy új horror tarolta le

Legalább 30 ezer ember jó filmet választott hétvégén mozizásra.

A hétvége legnézettebb filmje itthon a mozikban a Mosolyogj című horror lett a Filmforgalmazók Egyesülete becsült adatai alapján, a nézőszáma 33 516 volt, amivel simán kaparintotta meg a toplista első helyét a UIP-Duna Film 63 vásznon bemutatott alkotása. Mindez több, mint 56 millió forintot jelentett utóbbinak, valamint természetesen a moziknak. A hét másik kiemelt újonca, az Ecc, pecc, ki lehetsz? már nem teljesített ilyen jól, mindössze 6 062 jegyet adtak el rá, és ez a hatodik helyre volt elég.

A hétvége meglepetése ismét csak a Nyugati nyaralás című magyar film volt, mely mindössze 15%-ot vesztett előző hétvégi közönségéből, ami 12 619 nézőt jelentett, így a film már 60 ezer néző fölött jár. Persze a toplista többi helyezettje is igen jól tartotta magát, a 3. Nincs baj, drágám csak 22, a 4. Avatar csak 29%-ot csökkent. A gyilkos járat az 5. helyen pedig konkrétan nőtt egy hajszállal és már 211 ezer nézőnél jár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!