Szekeres Viktor
Új királya van itthon a Netflix-sorozatoknak
A Cobra Kai volt pénteken a legnézettebb széria itthon a Netflixen.
Amióta a Netflix országra lebontva közzéteszi a napi nézettségi listáit, azóta követhetjük, hogy itthon miképp alakul az érdeklődés bizonyos filmek és szériák iránt. És bár nagyjából az derülhet ki a közölt adatokból, hogy a hazai ízlés a nemzetközit követi, érdekes látni olykor, hogy a magyar nézők ízlése milyen alkotások esetében tér el a fővonalastól.
Miután itthon majdnem két hétig az Ördög Ohióban című sátánista szektás sorozat volt a legnézettebb a Netflixen, pénteken őrségváltás történt az élen, hiszen a Cobra Kai frissen debütáló ötödik évada tört az első helyre. Amiben persze semmi meglepő nincsen, hiszen a sorozat 70 másik országban is első volt a mér 92-ből, így mondhatjuk, hogy ezúttal a magyar ízlés leképezte a globálisat.