A lázadás kezdetét hirdeti az új Star Wars-sorozat plakátja

Közeleg az Andor premierje.

Ha a Disney+ nem halasztotta volna el az Andor premierjét, akkor már nézhetnénk a sorozatot, így azonban még szeptember 21-éig várnunk kell azzal, hogy elkezdhessük a 12 részes első szezont, ami az eddigi reklámanyagok alapján igencsak ígéretesnek tűnik, de persze tisztában van vele mindenki, hogy a puding próbája az evés, a marketing csak az étvágy meghozására szolgál, és ilyen szempontból lehet, hogy meggyőzött pár bizonytalan fogyasztót. Majd kiderül, hogy a lenti új plakát tesz-e valamit ez ügyben.

Az előzménysorozatából behatóbban is megismerhetjük a Zsivány Egyesből megismert címszereplő történetét. A sorozatnak Stephen Schiff lesz a showrunnerje, de a platform készítőnek megszerezte azt a Tony Gilroyt, aki korábban a szkript megírása után a Zsivány Egyes újraforgatásában is segédkezett. Eredetileg úgy volt, hogy és ő amellett, hogy megírja a pilotepizódot, rendezőként is közreműködik majd, de végül a vírus keresztülhúzta a számításait, s így, bár távolról továbbra is vezényelt, a rendezési lehetőséget Toby Haynes kapta meg.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!