Szekeres Viktor
Lesz még Love, Death + Robots
Újabb animációs sorozata folytatását jelentette be a Netflix.
Május 20-án kerül fel a Netflixre a Love, Death + Robots harmadik adagja. Az első 16-os és a második 8-as volume után idén ismét 8 epizódot kaptunk - az egymástól különálló animációs rövidfilmek között ezúttal is akadtak eredeti alkotások, mint ahogy adaptációk is. És akinek tetszik a sorozat, annak nem is kell ennyivel beérnie, hiszen a platform bejelentette, hogy berendelésre került a negyedik fejezete is az epizodikus rövidfilmes antológiának.
Az epizodikus antológia érdekessége, hogy nem csak az egyes történetek állják meg önmagukban a helyüket, hanem majdnem minden részt más és más animációs stúdió készített, más és más animációs stílusban. Az első évad 5-15 perces epizódjai között volt 2D-s egyedi stílusú, de 3D animált és teljesen realisztikus darab is. A fő producerek David Fincher és Tim Miller, és minden részt más-más animációs kollaboráció révén készítettek el, többek között magyar stúdió, a Digic Pictures is dolgozott két epizódon.

Volume IV is a GO. pic.twitter.com/jGNncpjnKl
— Love, Death + Robots (@lovedeathrobots) August 12, 2022