Szekeres Viktor

A Fekete Kanári-film nincs veszélyben

A Batgirl dobozba rakása nem befolyásolja a Black Canary-filmet.

Itthon Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) címmel került bemutatásra a Birds of Prey (And the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn) című DC-film, mely a jelek szerint volt annyira sikeres és jól fogadott, hogy tavaly nyáron kiderült, hogy a Warner folytatjaa egy leágazással. Ez a leágazás az HBO Max digitális platformra van tervezve, és miután a Batgirl miután le lett forgatva, mégsem kerül semmilyen módon bemutatásra (aminek könyvelési okai vannak, nem minőségiek - a DC-filmek nem szoktak túl jól tesztelődni, a Shazam! Fury of the Gods is a Batgirl 60-as szintjén kapott pontszámot), ezért felmerült, hogy talán ez a projekt is a kukában végzi. A Warner Bros. azonban megerősítette (egyelőre), hogy erről nincs szó, a fejlesztés zavartalanul folyik, ami nincs túlzott összhangban azzal, amit korábban elmondtak arról, hogy streamingre nem nagyon terveznek drága filmeket készíteni.

Akárhogy is, a forgatókönyvet, ami még fejlesztés alatt van, Misha Green írja, a főszereplő pedig természetesen Jurnee Smollett lenne, aki a DC Extended Universe-filmben is alakította Fekete Kanárit, azaz Dinah Lance-et. Az író és a színésznő mostanában többször is dolgozott együtt, az Underground, valamint a Lovecraft Country című igencsak elismert sorozatokban. Arról még nincs infó, hogy a Birds of Prey-filmből bárki mást láthatnánk a tervezett spinoffban. Már, ha megvalósul valaha.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!