Szekeres Viktor

Elkészült az Alien-tévésorozat

Készen vannak a tévés Alien szkriptjei.

Pár éve felmerült, hogy tévésorozat készülhet az FX csatornára a Nyolcadik utas: a halál című film, illetve annak folytatásai alapján. A tervezett Alien-sorozatról sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy egy komplex, de lezárt történetet prezentálna, ami igencsak belenyúlna a mitológiába, és azt, hogy a készítője az a Noah Hawley lenne, aki a Legion és a Fargo című sorozatokat is jegyzi. Korábban a tavaszi forgatáskezdést emlegették valószínű időpontként, amiből ugyebár nem lett semmi, most viszont az FX elnök-vezérigazgató, John Landgraf egy sajtóeseményen elmondta, hogy Hawley leszállította az egyelőre még cím nélküli széria szkriptjeit.

Landgraf arról is beszélt, hogy jövőre kezdődhet el a forgatása. A tervezett történetről természetesen most sem lehet sokat tudni, de már korábban megerősítésre került az, miszerint a nem túl távoli jövőben játszódna (egész pontosan 2100 körül), hogy a helyszíne a Föld lenne, valamint az is, hogy értelemszerűen nem tűnne fel benne Ripley karaktere.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!