Szekeres Viktor

Erős plakátot kapott a John Wick 4

Az előzetes után itt a JW4 plakátja is.

A San Diegóban megrendezésre került Comic-Conon bemutatta a Lionsgate a John Wick-filmsorozat negyedik epizódjának első előzetesét, mely úgy sikerült, hogy a rajongókat kellően felspannolta a folytatásra. Ha mindez nem lett volna elég, akkor a stúdió egy plakáttal is megtámogatta Keanu Reeves akciófilmjének induló kampányát.

És hogy miért lesz folytatása a harmadik résznek? Elég arra gondolni, hogy Amerikában majdnem kétszer annyian látták a John Wick 3-at a nyitóhétvégéjén, mint a második epizódot. A John Wick első epizódja 2014-ben 20 millió dollárból Amerikában 43, míg a világ többi részén 46 millió dolláros bevételt ért el, és remek kritikákat is gyűjtött. A folytatás drágább és sikeresebb is lett, a kritikái pedig ugyancsak pozitívak voltak - legalábbis zömében. A film ezúttal Amerikában volt sikeresebb, hiszen belföldön 92 milliós bevételt ért el, míg nemzetközileg 80 milliósat. A harmadik résznél tovább nőttek a bevételek: az USA-ban 171, azon kívül pedig 156 millió dollár folyt be a mozik kasszájába. A költségvetés 75 millió dollár volt.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #7
    Nem csak paródia és komolyan veszi magát van, ez nem kétpólusú skála, de nyilván mindenki úgy védi magát, ahogy akarja. Szerintem kár félni attól, hogy egy filmet komolyan gondolnak, valódi érzelmek vagy tétek vannak benne. Ha valaki csak úgy tudja élvezni, hogy nem veszi komolyan, akkor nyilván ezt kell tennie. Más meg teljesen komolyan veszi és úgy élvezi.

    Attól hogy neked nem megy a komolyan vétel, szerintem hagyhatod, hogy más komolyan vegye.
  • Zombee #6
    Aki szerint a John Wick komolyan veszi magát, az szerintem ne nézzen ilyen filmeket... :)
  • bdzsana #5
    A műfajjal amúgy nincs bajom, nem azért nem tetszett mert kizárólag skandináv művészfilmeket nézek, csak nekem ez már annyira túlzó volt mint egy paródia csak nem annak szánták.
    Volt egy hasonló témájú film, ahol tunya családapáról kiderül hogy igazából egy titkosügynök és leabárol ő is mindekit. A címe most nem jut eszembe. Az is tele volt túlzásokkal viszont azt tényleg egyfajta paródiának szánták, az eléggé bejött.
  • zetortraktor #4
    Ha láttad a 2. és/vagy a 3. részt, akkor megvan a magyarázat a sikerre. A sikernek nem az a feltétele, hogy tetszen a film, hanem az, hogy megnézd. Ha pedig még úgyis megnézted a folytatásokat, hogy nem tetszett, az végképp sok mindent bizonyít.

    Nem tudom, nekem sem jött be az első rész, pedig vártam, konkrétan azért, hátha térdig mászós terminátor lesz, mert ilyen filmek nincsenek nagyon manapság a mozikban, de valahogy a stílus nem jött be. Ettől még szerintem érthető, hogy mások miért vannak ennyire oda érte. A rendező rátapintott egy stílusra, amire megmozdult a közönség. Az benne van, hogy nem mindenki lesz oda érte.
  • bdzsana #3
    Én valahogy nem értettem ezt a hatalmas John Wick sikert. Nekem ezek a filmek paródiként értelmezhetők csak. Bosszú a kutyája miatt, szupergonoszok titkos társasága, ahol még saját pénznem is van stb. Ha nem gondolná komolyan ennyire magát, egész szórakoztató kis film lenne. De így nekem csak n+1-edik akciófilm egy terminátorról aki térdig mászik vérben és kiírtja a fél várost egyedül.
    Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2022.07.27. 08:58:02
  • Ender Wiggin #2
    Baba Yaga suhint egyet a nuncsakuval, az visszapattan fejbebassza, kifekszik. The End.
  • Kandurex #1
    A vasorrú bába? :D