Szekeres Viktor
Fekete Párduc 2: itt az első előzetes
Nagyon hatásos előzetest kapott a Wakanda Forever.
Korábban hosszú éveken át júliusban, San Diegóban került megrendezésre a Comic Con, ami a világ egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, melyet a tavalyi esztendőben, akárcsak tavalyelőtt, a járvány miatt virtuálisan rendeztek meg Comic-Con@Home néven. Idén azonban ismét lehet élőben találkozni más rajongókkal, személyesen részt venni panelekre és exkluzív bemutatókon. A rendezvény középpontjában már jó ideje nemcsak a képregények állnak, hiszen a filmek és a tévésorozatok is jókora jelenlétre tettek szert az elmúlt években. Értelemszerűen a képregény-filmek elég komoly jelenléttel bírnak, így a Marvel Studios is, melynek egyik legvártabb filmje biztos, hogy a Fekete Párduc folytatása, a Wakanda Forever. Íme az előzetes hozzá.
Mint ismert, Amerikában bemutatása idején Black Panther minden idők harmadik legmagasabb bevételét elérő filmje lett premierje Az ébredő Erő és az Avatar mögött, vagyis nem csak a legnépszerűbb egyéni Marvel-hősös filmmé vált ott, hanem konkrétan legsikeresebb Marvel-darabbá. És az is maradt, míg meg nem érkezett az Avengers negyedik része. Az FP hazájában megszerzett 700 millió dollár mellett még Amerikán kívül is elég nagy sikernek bizonyult 647 millió dollárral.