Szekeres Viktor

Nem lesz semmi a Rickes The Walking Dead-filmekből

Keresztet vethetünk a tervezett TWD-tévéfilmekre.

2018-ban derült ki, hogy bár Andrew Lincoln kiszállt The Walking Deadből, a színész még nem mondott le Rick karakteréről, hiszen miután megegyezett az AMC-vel, bejelentésre került, tévéfilmek készülnek a közreműködésével, az első körben hármat. A tervek szerint ezekben a filmekben szélesebbre tárták volna a sorozat világát és természetesen kiderült volna belőlük, hogy mi lett Rickkel a 9. évad 5. epizódjában történt evakuációját követően.

Az első filmet akkori tervek szerint 2019-ben forgatták volt Craig Zobel rendezésében, de ebből ugyebár nem lett semmi, és azóta sem lehetett sokat hallani a projektről. Tegnap pedig a Comic Conon kiderült, hogy nem is nagyon fogunk, mert kukázták az elképzelést, és helyette inkább egy minisorozatot készítenek Lincoln és Danai Gurira főszereplésével, természetesen Rick és Michonne karaktere köré felhúzva a történetet. A tervek szerint ennek a premierje 2023-ban lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!