Resident Evil - újabb pofon a rajongóknak

Valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy egy nap visszasírja a Milla Jovovich-féle Kaptár filmeket, pedig sajnos a Resident Evil sorozat esetében ez történik.

Az semmiképpen nem lebecsülendő teljesítmény, ha egy franchise záros határidőn belül két formában is lejáratja magát. Az A kaptár - Raccoon City visszavár egészen gyatra módon próbálta meg leutánozni a játékok eseményeit és már akkor elkezdtük visszasírni a Jovovich-Anderson duó munkásságát. De amit a Netflix új sorozata, a Resident Evil után érezni lehet, az a teljes beletörődés. Elfogadása annak, hogy a Capcom játékából sosem kapunk normális feldolgozást.

Melyik vonal tetszett a legjobban?
  • A Jovovich-féle Kaptár
  • A Raccoon City visszavár
  • A mostani sorozat
  • Egyik sem
Pedig a Resident Evil sorozat próbált valami újat nyújtani, azt meg kell hagyni. Alapból két idősíkot kapunk: egyet 2022-ben, egy másikat meg 2036-ban. Előbbiben még a járvány kitörése előtt járunk, mikor is Albert Wesker két lányával a dél-afrikai New Raccoon City-be költözik, hogy a Joy nevű szer fejlesztését felügyelje. A 14 éves lányai azonban nem tudnak beilleszkedni és egy szerencsétlen esemény után elindítják a világvégét.

A 2036-os idősíkban az egyik lány, Jade már felnőtt és a zombikat tanulmányozza, miközben az Umbrella vadászik rá. A 8 részes évad történetéből rögtön látszik, hogy ez a sorozat nem Resident Evil-nek készült. Semmi olyat nem látunk benne, ami alapján azt érezhetnénk, hogy a játék világában járunk. Feltehetően a forgatás közepe felé jött meg az engedély a jogokra, így gyorsan beszuszakolták az Umbrella logót jó pár helyre és ennyi.


Az ismerős karakterek is teljesen más formában köszönnek ránk. Azt most hagyjuk, hogy Lance Reddick alakítja azt az Albert Weskert, aki a játékban egy fehér bőrű, szőke hajú őrült volt, a fő gonosztevő, itt pedig egy színesbőrű családapa, aki ráadásul a jófiú a történetben. Ezt elnézhetjük, hiszen bátor húzásnak is nevezhető, hogy tényleg más irányba indítják el a karaktert. Reddick ráadásul a széria egyetlen jó pontja, a színész remekül hozza a szerepét.

A többi szereplő viszont hatalmas casting-hiba. A gyerekeket alakító színészlányok nagyon idegesítők, ráadásul teljesen következetlen a fejlődésük. A Billie-t alakító Siena Agudong például egy hawaii színésznő, míg a felnőtt "változatát" már Adeline Rudolph alakítja, aki viszont kínai. Ráadásul Billie egyértelműen Billie Eilish-klón, akinek fáj az élet minden pillanata és szegény szenved a milliomos apuka és a felső tízezer környezetében.

Nézzük inkább a többi pontját a sorozatnak. Nos, ha még nem mondtam, akkor a 2036-os idővonal a leggagyibb Kaptár-részeket idézi. Jade az, akiért elvileg szurkolni kellene, de az egész karakter annyira ellenszenves, hogy szinte már sajnáljuk aki az útjába kerül. Mert bizony, akivel ő találkozik, az mind meghal. Vicces, mert ezt a film egy pontján el is mondják. Mindenesetre a karakter kidolgozatlan, irritáló és cseppet sem érdekes. A színésznő sem meggyőző, de mondjuk egy ilyen egydimenziós karakterrel nehéz is mit kezdeni.

A CGI-animációk közül van ami egészen pofásan néz ki (például az első részben megjelenő rovar), de akad ami egész egyszerűen förtelmes (például a sorozat reklámjában szereplő kutya). A zombik szintén egész jók, bár ez inkább a maszkmesterek érdeme.


Összességében a Resident Evil sorozatként sem tudott maradandót alkotni és bár most egész jó nézettségeket produkál, de ez feltehetően a névnek szól. Biztos vagyok benne, hogy ha lesz második évad, az már fele ennyi embert sem érdekel majd. Szívesen látnék egyébként egy olyan kimutatást, melyben az a szám szerepel, akik valóban megnézték mind a 8 részt. Mert belekezdeni biztos sokan kezdtek, de az első két rész után sokan otthagyhatták.

Amit nem csodálok, mert ez egy szimpla ZS-kategóriás valami, amihez szereztek egy A-kategóriás címet. Szóval akit érdekel, kezdje el és az első két rész után úgyis kiderül, érdekli vagy sem. Ha nem Resident Evil-ként gondol rá, még végig is mehet az évadon. De a játék rajongóinak ez egy újabb nagy pofon. 2/10

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Resident Evil (Resident Evil)
szinkronizált, amerikai sci-fi akciófilm, horrorsorozat, 2022
18 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Rachel Goldberg, Bronwen Hughes, Rob Seidenglanz, Batan Silva
Forgatókönyvíró: Andrew Dabb, Tara Knight, Shane Tortolani

Ella Balinska (Jade)
Tamara Smart (fiatal Jade)
Adeline Rudolph (Billie)
Siena Agudong (fiatal Billie)
Lance Reddick (Albert Wesker)
Paola Nunez (Evelyn Marcus)
Connor Gosatti (Simon)
Emily Child (Diana)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #11
    Az egeszbol az elso film volt jo, a tobbi az zavaros erdektelen ismetles.
  • Ellaberin #9
    A játék adoptációk azért sem lesznek sose relevánsak, mert az alapjuk mindenkinél más élményeket idéz fel. Mindenkinek egyedi - max néhágy fős - egy-egy végigjátszás az önnön személyiségével, vagy amit meg szeretne a játék által élni, illetve megélt.

    Ugyan ez a filmekben a forgatókönyv író, rendező, operatőr, esetlegesen a szereplők szubjektív élményei alapján állnak össze...általában ritkán.
    Nekem a Doom film éppen elment, a Mortal Kombat meg pont az az értelmetlen össze-vissszaság, ami a játék maga. Kb ugyan az, mint amikor bármelyik sportról készítenek "realisztikus" gamét. Az minden lesz - fényévekre a valóságtól. ( A MK pont ezért talán emészthetőbb játék, mert egy fiktív életre-halálra viadal tele földöntúli karakterekkel, akik/amik lehetnek azok amik :) )
    A Milla Jovovich féle RE azért ütött, mert piszkosul össze van rakva képileg, hangilag, rendezésben és vágásban. (nagy + :Azon ritka Mo-on megjelent DVD kiadványok egyike, melyen Magyar(!) DTS hangsáv van, ráadásul még igazi stúdió eszközökkel, mert nagyon jól szól) Illetve csak nyomokban tartalmaz a játékból elemeket, ergo filmnek készült. Nem Uve Boll-i szolgai módon próbálva lemásolni adott játokot (Sz.r is mind)

    Amúgy ez a game-ből filmet, filmből game-t az utóbbinál jobban bejöhet, de ott is inkább csak utánérzések lesznek. Valahol ott lesz az igazság, hogy bár képileg, hangilag ugyan az az élmény mégis más a két műfaj, egészen más.
  • Macropus Rufus #8
    Több lesz 10 milliónál, lévén, hogy több mint 76 milliót adtak el összesen a RE részekből. Ez viszont már nem kevés. A Netflixnek meg 226 millió előfizetője. És így azért már számottevő tényező a rajongók véleménye. Komoly befolyásoló tényezők lehetnek. És valahol azért elvárná az ember ha egy játék az alapja a filmnek akkor azért nyomokban felismerhető legyen benne a játék, ha egy olyan nagy múlttal rendelkező az alap mint a RE
    De az is igaz, hogy eléggé nehéz játékból filmet fabrikálni. A film nem adja át azt amit a játék igen. Ezért többnyire nem lesznek jók. Mondom ezt úgy, nekem két kedvencem van amit játék alapján készítettek: DOOM és a Mortal Kombat (1995-ös). Na jó a Karib-tenger kalózai is aminek ugye az alapja a Monkey Island, de csak nagyon nagy vonalakban lehet felismerni a játékot a filmben.
    Viszont ez az új RE nekem sem nagyon jött be. Lehet, hogy valamennyire követi a játékot, de ez engem nagyon nem érdekelt. Már a klasszikus RE esetében is [email protected] rá, hogy mennyire követi a játékot (semennyire), de nekem ők a Kaptár, Milla Jovovich-féle.
  • Ellaberin #7
    Elég sokára nézte meg a cikkiró.
    Már a bejelentéshez leírtam a nemkevésbé spoileres véleményen, ide már nem fogom.
    Minden esetre 2/10 értékeltem és csak kegyelemből.
    A cikkíróval ellentétben szerintem a zombik is kifejezetten bénák lettek, ilyen horror bolti maszkbénázások. Ráadásul többször bevágva ugyan az a jelenet.

    Ha már a cikket cikiztem, azt is hozzá kell tennem, hogy néha utána olvashatna. Mivel a Netflix bejelentés az egész estés film ÉS a sorozat jöveteléről szólt anno. Az, hogy nem érezte a szerző az Umbrella feelinget egyéni tapasztalat. Kb az első tíz percben megjelenit szóban , képben.
    Heskerről előttem is írták, hogy - ha végig nézte a sorozatot - megadták a magyarázatát, talán pont az egyetlen elfogadható és lezártnak tekinthető szál. (Javaslom az egész sorozat megnézését bealvás nélkül és nem ír marhaságokat.)
    A CGI animációkról is más a véleményem: ami jó volt benne ma már egy asztali gépen legyártja az Elysium. Amivel egyetértek a "kutya" animálása primer szégyen, mára már egy közepes játékban az előre renderelt átvezetők sem állnak elő ilyen sz.rral.
    A Billi féle párhuzammal is egyetértek. bár nem ismerem az "énekesnő" előadói tehetségét - megnevezni se tudok tőle semmit - de, hogy bulvárban piszkos erős az tény, napi szitem olvasható, hogy melyik aranytányérra sz.rik oda. Na a filmbeli csitri pont ez - ami nem is lenne baj, ugye pubertás kor, miegyebek -, de hogy egy az egyben alteregó arcra, hajra...(Sajnos itt a valódi baj az, hogy ilyenkor felbüffen az az érzés, hogy kifejezetten meg lett célozva a rajongótábor.)

    Zárásul: Én nem vártam egy játék adoptációt, sem ettől, sem a korábbiaktól (A gamék kb a reamekelésig nem is érdekeltek - számomra borzasztóak a konzolos nézetek), így ebből a szempontból nem lennék csalódott. De, hogy egy átlagos horror sorozatnak is iszonyú gyenge, az már maróan fáj. Idegesítően bugyuta bénázások sorozata a főszereplőtől, aki elvileg 14 éve ebben a pokolban él, de olyanokat tesz, amit a 14 évens önmagának sem fordulna meg a fejében, nem hogy egy "veteránnak". Összecsapott forgatókönyv, egyértelműen a folytatásra játszóan. Sorolhatnám.

    A nézettség a húzónévnek tudható be, a meredek zuhanása meg a minőségé.
  • MerlinW #4
    Kb 10 millióan játszottak legalább egy RE játékkal. A Netflix-nek van 300 millió feliratkozója (meg még egyszer ennyi warezolója). Ki a francot érdekel, mit gondolnak a rajongók? :))
    Nekem tetszett a sorozat, kifejezetten szórakoztató volt végig.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2022.07.24. 12:49:20
  • Major #3
    "Semmi olyat nem látunk benne, ami alapján azt érezhetnénk, hogy a játék világában járunk." - Miért kellene ezt éreznünk, miért kellene a játékot másolni? Nem lehet egy teljesen más elgondolású sorozat/film mint a játék? Ilyen névtelen íróktól idevésett förtelmektől az ember haja égnek áll.
  • YaniMan #1
    Nekem is sokszor volt "most már tényleg kinyomom" pillanat, de csak végignéztem, és gondoltam, szólok, hogy Wesker nem-őrültségére van magyarázat.