SG.hu·
Egyre inkább tervezik a Top Gun 3-at

Nyilván mindenki Top Gun 3-at akar.
A Top Gun: Maverick hatalmas sikere után egyértelmű, hogy a nézőket érdekelni fogja egy harmadik rész, mint ahogy az is, hogy a készítői gárdát sem hagyja majd hidegen, hiszen egy esetleges folytatásra a második részes szerződések értékének sokszorosát lehet elkérni a stábtagok és a színészek részéről. És ha egy filmet mindenki akar, akkor a jegybevétel nagy részét zsebre vágó stúdió sem lesz semmi jó elrontója. Ennek megfelelően most Miles Teller, a Maverick egyik főszereplője erősítette meg, hogy már folytatott megbeszéléseket Tom Cruise-szal a Top Gun 3-ról. De persze leszögezte, hogy minden Cruise-on fog múlni.
Olykor nem árt helyzetjelentést adni a filmről, így most megtesszük: a Top Gun második része jelenleg Amerikában 586 millió dolláros bevételnél tart, nemzetközileg pedig 544 millió dollárt termelt, így az örökranglistákon Amerikában minden idők 12. legsikeresebb filmje jelenleg, Amerikán kívül 86. - globálisan pedig a 27.