Szekeres Viktor

Kevin Hart akcófilmje több embert érdekelt, mint Chris Hemsworth scifije

A The Man From Toronto volt múlt héten a Netflix legnézettebb filmje.

Amióta a Netflix országra lebontva közzéteszi a napi nézettségi listáit, azóta követhetjük, hogy itthon miképp alakul az érdeklődés bizonyos filmek és szériák iránt. És bár nagyjából az derülhet ki a közölt adatokból, hogy a hazai ízlés a nemzetközit követi, érdekes látni olykor, hogy a magyar nézők ízlése milyen alkotások esetében tér el a fővonalastól.

Itthon és világszerte is a The Man From Toronto című Kevin Hart-Woody Harrelson-film volt a legnézettebb, és globálisan jóval nagyobb érdeklődés mutatkozott rá, mint az ugyancsak sztárvezérelt, Chris Hemsworth és Miles Teller főszereplésével készített Spiderheadre. Miután utóbbit a nyitóhétvégéjén 35,4 millió órányit nézték a Netflix-felhasználók, majd első teljes hetén 38,3 órányit, addig a The Man From Toronto eleve 53,9 órányi megtekintéssel debütált, aminél erősebb startra az elmúlt hónapokban csak az Adam Sandler-féle Hustle volt képes (bár azt nem pénteken mutatták be), valamint a Rebel Wilson-féle Senior Year.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!