Szekeres Viktor

A Halo még új Star Trek-sorozatokat is lepipálta

A Halo a Paramount+ egyik legsikeresebb sorozata.

Akár azt is mondhatnánk, hogy az ég kék, hiszen senkit nem fog megrázni az, hogy a Paramount közleménye alapján a Halo lett a Paramount+ streaming platform egyik legsikeresebb saját gyártású sorozata. Ez konkrétan annyit jelent, hogy az idei premierek közül a legnézettebb, míg az örökranglistán a második legnézettebb lett az 1883 mögött - ebből következő, hogy a Star Trek: Discoveryt és a Star Trek: Picardot is lepipálta, ahogy a mögöttük kullogó, de kapaszkodó Star Trek: Strange New Worldsöt is.

A videójáték alapú fantasy dráma azonban nem is annyira a nézettségével hajtott hasznot a Paramount+-nak, hanem az előfizetőket felhajtó erejével, és valljuk meg, hogy a szolgáltatók elsősorban olyan saját gyártásokra vágynak, amik miatt tömegek fizetnek elő a platformra. Nos, a Halo esetében az előfizető-felhajtó erő kiemelkedő volt, és ez nem csak a premierre volt érvényes, hanem még a premiert követő 2-3 hétben is elég komoly mennyiségben hozott olyan új felhasználókat a széria, akik regisztrálás után első tartalomként a Halót indították el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!