Ötvös Tibor

A franchise végét is jelentheti a Jurassic World: Világuralom

Remélhetőleg a Jurassic World: Világuralom lezárja ezt az újkori trilógiát és Colin Trevorrow sem kap komolyabb felkérést a következő években, mert ezzel a résszel egész komoly mélységekbe süllyedt a sorozat.

Milyen lenne a világ, ha a dinoszauruszok a mindennapjaink részét képeznék? Legalábbis annyira, mint mondjuk a medvék, farkasok és hasonló vadállatok, melyek létezéséről tudunk, de a lakott települések környékén ritkán látni belőlük példányt. Nos, eme remek kérdést vetette fel a 2018-as Jurassic World: Bukott birodalom utolsó pár perce, mely ugyan megosztotta a nézőket, hiszen egy kislány kihalt fajokat szabadított rá a világunkra, miközben a felnőttek úgy döntöttek, hogy hagyják elpusztulni őket.

Hogy tetszett a Jurassic World: Világuralom?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
A Világuralom négy évvel később veszi fel a fonalat, amikor már a dinoszauruszok látványa valóban mindennaposnak számít. Néha ugyan be-betörnek egy lakókocsiparkba és embereket esznek, de a fekete piacon nagyon kelendőek, mint tiltott termékek. Ebben a világban Claire próbálja a feketén működő telepeket felszámolni, míg Owen a hegyekben él és dinókat fog be, akár a lovakat. A páros saját lányaként neveli a klón Maisie-t, akit a Biosyn elvetemült emberei mindenáron meg akarnak kaparintani.

A nyitány nagyon szépen vezeti fel ezt az ember-dinoszaurusz által közösen lakott világot. Láthatjuk, hogyan befolyásolja ez az adott területen élők mindennapjait, milyen nehézségekkel kell megküzdjenek maguk az állatok, és kíváncsian várjuk, merre megy tovább ez a vonal. Nos, gyorsan elárulom, hogy semerre. A Világuralom kifejezés egy nagy lufi. Valójában azt értik alatta a készítők, hogy a film első órájában több országba is eljutnak hőseink, hogy aztán az utolsó 90 percben egy szigeten ténykedjenek.


A jelek szerint a rendező-forgatókönyvíró Colin Trevorrow imádja az ilyen váltásokat, hiszen az előző részben is a film felétől egyetlen kastélyban történtek a dolgok. Itt az eredeti Jurassic Park hangulatát próbálta meg átadni azzal, hogy beszorít minden szereplőt egyetlen egy zárt helyre, ami a sziget és itt zajlanak az események. A baj azonban az, hogy a forgatókönyv egész egyszerűen rossz. Számos egymásra dobált jelenet csak azért létezik, hogy legyen valami, amivel kitöltik a játékidőt.

Rögtön nagy problémát okoz, hogy ha jól számoltam négy (!!) vonalon indulnak el a sztorival, de két fő történeti szál van. Owen és Claire akik lányuk után indulnak; de közben Kék elrabolt kicsikéjét is próbálják visszaszerezni. Mellette ott van az eredeti Jurassic Parkból Dr. Alan Grant és Dr. Ellie Sattler sztorija, míg Dr. Ian Malcolm, a Biosys berkeiben ténykedve oktat és érzi, hogy valami nincs rendben. És ott a kislány sztorija, akinek a genetikája állítólag képes legyőzni a betegségeket.


Owen és Claire rohannak, hogy megmentsék a lányukat, közben ostoba események részesei lesznek, de persze mindent megúsznak. És ez a legidegesítőbb a filmben: az utolsó pillanatban mindig ott termő segítség.

Minden egyes ilyen jelenetben megmutatkozik, hogy az eredeti terv, mely szerint a dinoszauruszokat irányítva vetik be őket harcokban, nevetséges. Pontosabban addig az, míg a szereplők nem viselkednek életszerűen. Ez a két történet egybe fonódva juttat el minket a szigetre, ahol még nagyobb katyvasz lesz az egész és még több a logikátlan cselekmény.


Steven Spielberg azonos évben küldte mozikba a Schindler listáját és a Jurassic Parkot. Előbbivel kritikai elismertséget szerzett, utóbbi pedig kasszát robbantott és útjára indított egy olyan franchise-t, mely milliárdos bevételt termelt. Sajnos a számozott epizódok egyre gyengébbek lettek és pihenőre is küldték a szériát, majd a Jurassic World képében megtörtént a nagy visszatérés - legalábbis bevételek szempontjából.

Most pedig a Világuralom egy pillanat alatt le tudta ezt a hatalmas örökséget nullázni. A film jelenleg messze a legrosszabb értékeléssel bír a franchise darabjai közül (a cikk írásának pillanatában), ami Az elveszett világ: Jurassic Park után nem kis teljesítmény. Ráadásul nincs rendes lezárás sem, hiszen a valódi probléma, amit a film ígért nem oldódott meg: az ember-dinoszaurusz együttélés. Lehetnek jók az effektek (bár itt is akadnak azért gondok) de a közel két és fél óra alatt az ember többször is elgondolkodik azon, hogy mi lenne, ha most kimennék és itt hagynám ezt a filmet? Nos, nekik mondom hogy nem maradnak ki semmi jóból. A Jurassic World: Világuralom nem éri meg a ráfordított 146 percet. 3/10

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Jurassic World: Világuralom (Jurassic World: Dominion)
szinkronizált, amerikai kalandfilm, sci-fi akciófilm, 146 perc, 2022
12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Colin Trevorrow
Forgatókönyvíró: Emily Carmichael, Colin Trevorrow
Vágó: Kevin Stitt
Operatőr: John Schwartzman

Bryce Dallas Howard (Claire Dearing)
Chris Pratt (Owen Grady)
Dichen Lachman (Soyona Santos)
Sam Neill (Alan Grant)
Laura Dern (Ellie Sattler)
Jake Johnson (Lowery Cruthers)
Jeff Goldblum (Ian Malcolm)
Omar Sy (Barry Sembène)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #6
    Bruttó, mert a mozipénztárak jegybevételeit nézik.
    A nettót sosem fogod meg tudni, de mindegy is, mert az összes filmet így mérik, és a sorozat többi tagjához képest hozza a számokat. (Közben már 600 amúgy.)
  • Macropus Rufus #5
    Ez a 439 nettó vagy bruttó? :)
  • asgh #4
    Eddig 439 millió bevételt termelt a film, a stúdiókat pedig ez érdekli, nem az esztétikai minőség, így Colin Trevorrow-nak nem kell aggódnia a megélhetése miatt.
  • Jawarider #3
    3 sorral feljebb meg mintha arról lenne szó, hogy megy tovább a franchise
  • Sir Cryalot #2
    Oda a cgi renomé
  • Zombee #1
    Csak egy észrevétel: Jurassic Park 2 sosem volt, nem az a címe, a legkevesebb pontszáma pedig a Jurassic Park 3-nak van.