Nagyon nagyot fog tarolni a Top Gun 2

Tom Cruise életének legnagyobb sikere lehet a TG:M.

Azt előre lehetett tudni, hogy hatalmas bevétellel fog debütálni Amerikában a Top Gun: Maverick, azt is megírtuk pár hete, hogy biztosra vehető, hogy Tom Cruise karrierjének legerősebb nyitóhétvégéjét fogja hozni a film, és most már adataink is vannak arról, hogy a nagyon erős marketinggel megnyomott film (elég csak megnézni azt, hogy egy éve mennyivel kevesebben érdeklődtek iránta, és most ugyanazok mekkora izgalomban vannak) miképp kezdett.

Az új Top Gun 51,8 milliós pénteket produkált Észak-Amerikában (a bevétel magában foglalja a csütörtök esti elővetítéseket is), ami azt jelenti, hogy a film legalább 120 millió dolláros hétvégével fog indítani, és mivel az USA-ban hosszú hétvége van, ezért a 4 napos bevétel elérheti a 150 millió dollárt is. Az első napos amerikai teljesítmény mellé pénteken még 24,5 millió dollár folyt be a nemzetközi vetítésekről, így Amerikán kívül 64,7, összesen pedig 116,5 millió dolláron áll a film.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #5
    az első sem volt értelmes film, mégis kultusz lett... az se túl realisztikus, hogy 59 évesen repked a tengerésztenél.
  • 1519 #4
    Szerintem is teli volt hülyeséggel, azon túl, igen, hogy lenyúlták a Star Wars 4 halálcsillag elpusztító cselekményét... Minek repkedtek (gyakorlatoztak) össze vissza egy csomó géppel, mikor elég lett volna EGY EMBERT, Mavericket odaküldeni, aztán kész. Úgyis csak ő tudta megcsinálni egyedül, meg amúgy is le akarták írni... Az egész egy katyvasz szerintem, pedig vártam a filmet, bár mindig úgy van, minél jobban várunk valamit, annál esélyesebb, hogy valami 'félremegy'... (Az meg hogy azon múlik nagyrészt, hogy ki ül a fülkében, egy F-18 az 5. gen gépek ellen, aha, azt hagyjuk is...)
  • Kelta #3
    - Nos, nem rohantam sehová megnézni..tévedés
    - az hogy nem ajánlom, magánügy..szivem joga véleményt alkotni..ez a véleményem, közöd?
    - nem írtam hogy ne nézze meg senki...hazudsz
    - egyáltalán nem jó..borzalmasan rossz film
    - tele hülyeség halmazzal

    hogyne, a modern gépek nem mehetnek mert csak :) ezért 40 éves elavultakkal kell menni..röhejes
    Maverick mehet csak oktatni, mert mért is, mi volt az oktatás? repkedtek ide-oda kicsit, nagyarcoskodtak, és ennyi..röhejes
    Hogyne, egy kis lukba kell betalálni, egy rakétával, és csak 1 ember képes rá, és akkor elpukkan az egész...hol is láttam már ezt? :) röhejes
    Még be is mondják hogy az ellenséges repteret megszórják Tomahawkokkal..aha..és a célt mért is nem?? röhejes..

    hadd ne soroljam még, van benne vagy 10 hasonló oltári blőd ökörség..

    szar film, ennyi..aki akarja nézze meg..felőlem..én nem ajánlom


    Utoljára szerkesztette: Kelta, 2022.05.29. 19:39:42
  • zetortraktor #2
    Fura ajánlást olvasni olyantól, aki magasról tesz az ajánlásokra és a reklámok hatására azonnal elrohant megnézni a filmet. Arról nem is beszélve, hogy fura, hogy valaki annyira el van telve önmagától, hogy csak azért, mert neki nem tetszik egy film, nem is ajánlja. "Nekem nem tesszett, ti sem nézzétek meg, mert nekem csak azok a filmek tesszenek, amik a tömegeknek tesszenek!"

    Most komolyan, a vak is látja, hogy nagyon, nagyon, nagyon sokan szeretik, ergó mindenkinek rohadtul érdemes megnéznie. Fanoknak (létezik olyan, hogy Top Gun-fan?), átlagembereknek egyaránt, mert nagyon, nagyon jó esélye van annak, hogy elégedetten fognak kijönni a moziból.

    Na. Nem is olyan nehéz leírni ezt. És nem azért tettem, mert egy fikarcnyit is érdekelne ez a film. Csak annyira egyértelmű, hogy sokak számára telitalálat lesz. Ha pedig nem, akkor nem kell mellra szívni, előfordul.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2022.05.29. 11:49:29
  • Kelta #1
    Baromi vacak film..és lenyúlni a SW fő jelenetét..nevetséges..legelvetemültebb fanoknak ajánlott csak