Szekeres Viktor

18+: Felkavaró előzetest kapott A jövő bűnei

David Cronenberg új filmje Cannes-ban fog bemutatkozni.

Nemrég jelentették be, hogy milyen filmek fognak bemutatkozni a nagyközönség előtt a Cannes-ban megrendezésre kerülő filmfesztiválon, és természetesen David Cronenberg új rendezését sokak kiemelt figyelemmel kísérik. A Crime of The Future még előzetest is kapott a bejelentéssel egy időben.


A film kiemelt szereplői Viggo Mortensen, Léa Seydoux, Kristen Stewart és Scott Speedman lesznek. A testhorror egy elég régi Cornenberg-szkript alapján készült, amit a rendező már nagyon régen meg akart valósítani, és most, kvázi a visszavonulása után lehetősége is nyílt erre. A forgatás tavaly augusztusban kezdődött Görögországban, és alig egy hónapig tartott. Érdekesség, hogy Cronenberg már készített 1970-ben egy ilyen című filmet, azonban elmondása szerint ez nem feldolgozása annak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!