Szekeres Viktor

Megvan a Mr. és Mrs. Smith-reboot másik főszereplője

Kiderült, ki lesz Donald Glover partnere a Mr. és Mrs. Smith-sorozatban.

Tavaly februárban derült ki, hogy miután 2007-ben a Jordana Brewster, Martin Henderson, Bridgette Wilson-Sampras, Julia Ormond és Rebecca Mader főszereplésével készített, Doug Liman által rendezett tévésorozatos Mr. és Mrs. Smith reboot nem kapott sorozatberendelést a pilot leforgatása után, az Amazon Prime Video azonnal sorozatnak rendelte be az újabb reboot próbálkozást, melynek készítője Francesca Sloane és Donald Glover. A tervek szerint a főszereplő Glover mellett Phoebe Waller-Bridge lett volna, azonban az író-színésznő kiszállt a projektből, miután kreatív nézetkülönbségek adódtak az írási folyamat közben. Természetesen Glover az azóta eltelt időben is dolgozott a szkripteken, és nemrég az új főszereplőre is rátalált.

Mindezt maga a készítő-főszereplő erősítette meg az Interview Magazine-nek adott interjújában, a választottja pedig nem más lett, mint Maya Erskine, akit sokan a Man Seeking Womanben ismerhettek meg, de azóta a Casualben is láthattuk, valamint a PEN15 készítő-főszereplőjeként. A következő kiemelt szerepére az Obi-Wan Kenobiban fog sor kerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!