SG.hu·

Bajban a Vörös Szonja új változata

Bajban a Vörös Szonja új változata
Elvesztette főszereplőjét a tervezett Red Sonia-film

Tavaly májusban írtuk meg, hogy miután egy ideig csend honolt a Millennium fantasyjének, a Vörös Szonjának (Red Sonja) az adaptációja kapcsán, végre új erőre kapott a projekt. Előbb februárban kiderült, hogy Tasha Huo írhatja meg a szkriptet, a rendező pedig Joey Soloway lehet, majd pedig a főszereplőt is megtalálták Hannah John-Kamen személyében. Most azonban nem csak arról számolhatunk be, hogy a fejlesztés elhúzódása miatt John-Kamen kiszállt a projektből, hanem arról is, hogy a rendező is távozott, bár M.J. Bassett személyében az ő utódja már megvan.

A kardozós-varázslós történetek főhősnőjét a Conan, a barbár figuráját is kiötlő Robert E. Howard találta ki Roy Thomas és Barry Windsor közreműködésével, az első Vörös Szonja-képregény a Marvel Comics gondozásában 1973-ban jelent meg. Ha a mostani film elkészül, akkor végre a karakter rajongóinak nem kell beérnie a Dynamite Entertainment pár éve indított képregényével, valamint az 1985-ös filmverzióval, mely a maga idejében 7 millió dolláros bevételével gigantikus bukásnak lett elkönyvelve.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BrockSamson2022. 07. 22.. 10:01||#5
A dolog erdekessege, hogy maguk a karakter alkotoi sem voltak huek a forrashoz, amikor eloszor megjelent 1973-ban, mert a hirkaniaiak amugy nem kifejezetten feherek, sot Howard leirasa alapjan inkabb sotet boruek.
Ez persze nem valtoztat a tenyen, hogy a karakternek van mar egy kialakult megjelenese a popkulturaban.
Utoljára szerkesztette: BrockSamson, 2022.07.22. 10:02:23
© Ender Wiggin2022. 03. 16.. 16:47||#4
csak nem vörös szonjaként. ha adaptálsz valamit, próbálj meg hű maradni a forráshoz. manapság különösen fontos szabály, ha sikert akarsz...
© kalapos012022. 03. 15.. 06:16||#3
Szerintem teljesen elismerésre méltó, hogy valaki bevállalja az olvasással és szövegértelmezéssel kapcsolatos nehézségeit! RISZPEKT! Mondjuk még a képen is ott van. Viszont kár érte, több sorozatban is hozott jó, badass karaktereket, és azért nem annyira antitalentum színészileg sem, mint mondjuk Nielsen.
© Ender Wiggin2022. 03. 15.. 05:48||#2
Hannah John-Kamen. Nem kár érte...
© Merwenus2022. 03. 14.. 18:56||#1
" Elvesztette főszereplőjét a tervezett Red Sonia-film "
Hol, mikor? Rendezőről írsz, milyen főszereplő szállt ki?