Szekeres Viktor

A nyár legfurább scifije újabb magyar nyelvű trailert kapott

Még egy Nem-előzetes érkezett magyar szinkronnal.

Pár napja már láthattuk Jordan Peele legújabb filmjének, a Nemnek (Nope) az első, szinkronizált előzetesét, és nem sokkal később a forgalmazó UIP-Duna Film újabb trailert adott ki a sokak által várt és szinte biztos sikernek ígérkező alkotáshoz.


A komikusként befutó Peele (aki a Key & Peele egyik főszereplője volt), 2017-ben elég komolyan letette névjegyét, hiszen a Tűnj el!-lel egy hatalmas közönség- és kritikai sikert elérő horrort készített, és a 2019-es Us-szal mindezt meg tudta ismételni, bár eggyel kisebb kiadásban. Mindkét film a premier évében az egyik legtöbb bevételt hozó eredeti alkotásnak számított az amerikai mozikban: előbbi hazájában 176, a világ többi részén 79 milliós bevételt hozott 4,5 millió dolláros költségvetésből, míg utóbbinak 175 millió jött össze Amerikában és 80 millió nemzetközileg, igaz, a film már 20 millió dollárba került. A fentiekből kiindulva természetesen nem nagy művészet megtippelni a Nope sikerét, hiszen Peele két korábbi, teljesen eredeti horrorja is tarolt anyagilag, mostanra olyan rendező lett, akinek a nevére sokan automatikusan jegyet váltanak, és ilyen Christopher Nolan kivételével nincs sok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!