Szekeres Viktor

Folytatódik a Halo-tévésorozat

Lesz jövőre is Halo.

Nyáron ismét kezdhetik Magyarországon forgatni a Halo című tévésorozatot, ugyanis a Paramount+ digitális platform már a premier előtt berendelte a széria második szezonját. A megelőlegezett bizalom nem annyira meglepő, hiszen már előzetesen is hatalmas az érdeklődés a játékadaptáció iránt, mely márciusban kerül bemutatásra Amerikában, itthon várhatóan pedig az év második felében.

A sorozat új szezonját új showrunner fogja vinni, David Wiener. Mint ismert, a változtatásra azért van szükség, mert az eddigi showrunner, Steven Kane a két éves, 2019-től 2021-ig tartó budapesti produkciót követően, miután lezárultak az utómunkák, tavaly nyáron bejelentette, hogy ha folytatódik a Halo, akkor arra nélküle kerül sor, mert nem akar újabb huzamosabb időszakot családjától távol tölteni. Érdekesség, hogy ugyanígy a magyarországi forgatás volt részben annak az oka, hogy a széria készítője, Kyle Killen távozott a projekttől, bár ő már a forgatást megelőzően, ugyanis jelezte a platformnak, hogy nem tud 100%-osan a produkció rendelkezésére állni Európában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #4
    " valami jót csinál, ha nem nézi senki"
    Ez igy egy oximoron. A csatorna szamara csak es kizarolag az a jo, amit neznek. A tesztvetitesek idejen pedig mar azert eleg jol tudjak becsulni hogy mennyien fogjak nezni. De aztan a kommented masodik fele ugyanazt mondja mint amit en...

    Persze ha a teszt vetitesek alapjan nem jo, akkor az nem jelenti azt hogy ne vetitenek le, hiszen mar keszen van.
  • kalapos01 #3
    Amellett, hogy a tesztvetítés nem kész termékre van (arra már minek?), hanem mondjuk pilotra, azzal nem menne semmire a csatorna, hogy valami jót csinál, ha nem nézi senki. Itt nem a minőség a lényeg. Cserébe sok más eszközzel lehet felmérni és következtetni a kezdeti érdeklődésre. Nem véletlen, most rendelték be, most már van adat (pár hónapja még nem tudták volna berendelni), amiből tudnak következtetni. (Nem mintha művészet lenne mondjuk azt megtippelni, hogy például a Bioshock-film is sokakat érdekelne az IP miatt.)
  • Sequoyah #2
    Valoszinuleg joparan lattak mar nem publikus formaban, es jok a visszajelzesek. A tesztvetitesre adott visszajelzesek pedig azert mar szoktak kozeliteni a valosaghoz.
  • Ender Wiggin #1
    tehát még egy rész se ment le, de már elkönyvelték, hogy nagy az érdeklődés... kb az ilyen gondolatmenet miatt kap 4 szezon a STD. mert nézni nem nézi senki...