Szekeres Viktor

Előzetest kapott Az utolsó királyság utolsó szezonja

Nemsokára érkezik a The Last Kingdom 5. évad.

Hattyúdalához érkezik tavasszal az eleinte a BBC, majd pedig a Netflix által gyártott The Last Kingdom, azaz Az utolsó királyság című tévésorozat, mely Bernard Cornwell, itthon is jól ismert regénysorozatának az adaptációja. Az 5. évad globális premierdátum március kilencedike lesz, és ma megérkezett a zárás előzetese is.


Az 5. évad forgatási helyszíne természetesen ismét Göböljárás volt és a korábbi információk alapján a 10 rész a 9. és a 10. kötet történetét fogja feldolgozni. Aki kíváncsi a történetre, annak inkább az első könyv fülszövegét vágnánk be, a spoilerek elkerülése végett: "Az utolsó királyság az első kötete annak a regénysorozatnak, amely Nagy Alfréd király és leszármazottai történetét meséli el. Főhőse, Uhtred egy nemesi sorban született angol fiú a kilencedik századi Northumbriában. Mikor tízesztendős korában elárvul, egy dán viking ejti fogságba, majd fogadja örökbe és vikingként neveli. Uhtred felcseperedik, a háttérben dúl az angol-dán háború, s neki mindkét oldalhoz húz a szíve. A dánok férfivá érésének hajnalán indítják addigi legnagyobb hadjáratukat Alfréd királysága ellen. Uhtrednek szembe kell néznie sorsával, s a mindent eldöntő ütközet borzalmai közepette végre megtudja, hová tartozik."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!