Szekeres Viktor

A gigasiker új Pókember rendezője egy horrorsorozat hatodik részével folytatja

Jon Watts beszállt a VÁ6-ba.

Két éve számoltunk be arról, hogy Patrick Melton és Marcus Dunstan szkriptje alapján készül a Végső állomás rebootja. A projekt már akkor is elég régóta tervezés volt az ötödik rész kritikai és anyagi sikere miatt, azonban évekig nem realizálódhatott. És ebből a változatból sem lett végül semmi, azonban most a Deadline arról adott hírt, hogy Hollywood ismét nekifut a Final Destination 6-nak, mégpedig az új Pókember-film rendezőjének, Jon Wattsnak a treatmentje alapján, amiből Lori Evans Taylor és Guy Busick írhatja meg a forgatókönyvet.)

Az új részről annyit lehet tudni, hogy nem mozis premiert fog kapni, hanem az HBO Maxre érkezik majd. Értelemszerűen még az is titok, hogy miről fog szólni a film (vélhetően pár fiatalról, akik megússzák a halált, amely után elkezdeni levadászni őket véletlennek tűnő balesetek révén), de a feladat adott, hiszen egy olyan részt kell produkálni, amely méltó lesz a sorozathoz, mely 11 éven és 5 folytatáson keresztül több, mint 700 millió dolláros bevételt produkált a mozikban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!