SG.hu·

Mégis lesz Randevú a Rámával-mozifilm!

Mégis lesz Randevú a Rámával-mozifilm!
Elkészülhet a Rendezvous with Rama.

Még 2011-ben írtuk azt, hogy David Fincherrel kapcsolatban meglehetősen régóta emlegetik a Randevú a Rámával című scifi adaptációját, s akkor végre a rendező is nyilatkozott a tervről, s kiderült, hogy még nem mondott le róla. Nos, ennek már 10 éve, arra a tervre minden bizonnyal keresztet vethetünk, de maga az adaptáció mégis elkészülhet Arthur C. Clarke könyve alapján.

Az Alcon Entertainment ugyanis megvásárolta a regény megfilmesítési jogait, és a tervek szerint nem más rendezné a filmet, mint az Denis Villeneuve, aki a Dűnével sikeresen tartotta korábbi, szenzációs mondható filmes szériáját. (Mint azt tudjuk, a munkái a kommersz filmek rendezői közül talán a legjobb reakciókat kapták az elmúlt években mind a nézőktől, mind a kritikusoktól. A kanadai filmestől 2010-ben a Felperzselt földet (Incendies) mutatták be (IMDb: 8.2/10), ezt követte 2013-ban a Fogságban (Prisoners - IMDb: 8.1/10), 2015-ben a Sicario - A bérgyilkos (Sicario - IMDb: 7.6/10), 2016-ban az Érkezés (Arrival - IMDb: 7.9/10) nyűgözte le tőle a legtöbb mozizót, ezt követően a Szárnyas fejvadász 2049-cel (Blade Runner 2049 - IMDb: 8.0/10) sem vallott szégyent, és az idei Dűne (Dune - IMDb: 8.2/10) is nagy kedvenc lett mindenfele. A sorból egyedül a 2013-as Ellenség (Enemy - IMDb - 6.9/10) lóg ki, de sokan ilyen osztályzatnak is örülnének.)

A könyv hazai kiadásának a fülszövege a következő: "Arthur C. Clarke legjobb művei között tartják számon a mára már klasszikussá vált Campbell-, Hugo-, Jupiter-és Nebula-díjas - Randevú a Rámával című, 1973-ban írt regényét. Gigászi méretű, rejtélyes, henger alakú tárgy tűnik fel az űrben, s száguld egyenesen a nap felé. A naprendszerből kutató űrhajót küldenek a Rámának elnevezett magányos vándorra, hogy vizsgálja meg, mielőtt végképp eltűnne az űr mélyén. A feladattal megbízott űrhajósok azonban csak néhány kérdésükre kapnak választ, a többi - a Ráma minden pontján észlelt háromoldalú szimmetriát mutató struktúráktól kezdve a hengeres tengeren át a gépezet-szigetig titok marad. E titkok minden bizonnyal egy a naprendszerénél sokkal fejlettebb civilizáció hírnökei.A Ráma őrzi megoldhatatlan titkait, és évtizedek óta újabb és újabb olvasónemzedékek fantáziáját mozgatja meg lebilincselő és letehetetlenül izgalmas történetével."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2021. 12. 20.. 05:37||#5
Megint nem érted...
© kalapos012021. 12. 18.. 13:15||#4
A kultúrsznobok fő ismertetőjele: szavazni az IMDB-n!
© Ender Wiggin2021. 12. 18.. 11:56||#3
Megint Villeneuve? Akkor fél óra azzal megy el megint, hogy lassan svenkel a kamera a laplementében, és szereplők üres tekintettel néznek a semmibe. A kultursznob meg nyomja a 11-est az IMDB-n...
© wobbler2021. 12. 18.. 06:31||#2
Hát nem lesz egyszerű ! De ha jól oldják meg,valóságos látványorgiában lesz részünk.