Szekeres Viktor

Gotham Knights-tévésorozat készül

Alakul a Gotham Knights adaptációja.

Az amerikai Fox csatorna Gotham című sorozata után nemsokára az HBO Max egyik új szériájának is Gotham City fog otthont adni, és ha minden jól megy, akkor a CW csatorna is elő fog rukkolni jövőre egy Batman székhelyén játszódó szériával, hiszen elkezdődött egy, a Gotham Knights című remek képregényen alapuló sorozat fejlesztése, amit Chad Fiveash, James Stoteraux és Natalie Abrams készít. Míg az eredeti képregény-sorozat a Denevérember kiterjedt "családját" mutatta be, addig a sorozat, miképp a képregény később füzetei is, az ellenségeire fog koncentrálni. A főhős Bruce Wayne fogadott fia lenne, akire rá akarják kenni Batman megölését, ezért összeáll apja volt ellenségeinek gyerekeivel, hogy tisztára mossa a nevét.

Egy sorozat fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a készítőktől a gyártó stúdió vagy a célplatform berendeli egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével honorálhatják. És persze az is előfordulhat, hogy többet nem hallunk egy sorozattervről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    Azoknak, akiket érdekel a sorozat. Nem csak te vagy a világon.