Szekeres Viktor

Az Énekelj 2 előzeteseiben már minden poént ellőttek

Még egy utolsó trailert kapott a Sing 2 is.

Mindig parázs vita zajlik azzal kapcsolatban, hogy mennyit érdemes ellőni egy film kapcsán az alkotás előzeteseiben, és bizony sokan még mindig nem nagyon fogadják el, hogy minden további nélkül megéri spoilerezni benne, illetve a történettel kapcsolatban a legtöbb utalást tenni, ugyanis a gyártónak az a célja, hogy minél több embert vegyen rá a videó a jegyvásárlásra. Azt pedig mindenki szabadon döntheti el, hogy megnéz-e egy trailert, aminek reklám szerepét még mindig félreértik egyesek, hiszen akadnak olyanok, akik úgy néznek előzeteseket, hogy közben tudják, mindenképp fogyasztói lesznek az adott terméknek.


A fentieknek megfelelően az Énekelj! 2 (Sing 2) marketingesei is megmutatták a film nagyobb meglepetései a korábbi, 3 perces trailerben, ráadásul több csúcspontját is ellőtték a filmnek, amik így azoknak, akik versenyt űznek a trailernézésből, nem fognak sok meglepetést okozni. A fenti anyag egy utolsó előzetes a címe alapján, és szerencsére már jóval visszafogottabb, mint elődjei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #1
    Kapcsolódó hír: "Énekelj 2: remek lett az új előzetes"
    :D