SG.hu·

Dwayne Johnson is bejelentkezett James Bond szerepére

Dwayne Johnson is bejelentkezett James Bond szerepére
Az egykori The Rock is szívesen lenne Bond, James Bond.

Egyre több színész jelzi, hogy szívesen lenne a következő James Bond, és a minap újabb névvel bővült a lista, hiszen Dwayne Johnson is "bejelentkezett", vagyis pontosabban elmondta, hogy nagyon szívesen eljátszaná az ügynököt, amivel egyébként ő lehetne az első színesbőrű 007-es. Természetesen a producerek a szerep odaítéléséről nem bejelentkezések révén fognak dönteni, hanem maguk között eldöntik, hogy kit keresnek meg a szerepajánlattal, de persze az is előfordulhat, hogy konkrét castingot fognak tartani - érdekes lesz látni, hogy ismert név mellett teszik-e le a voksot, vagyis olyan színész mellett, akit pont Bond szerepe fog ismertté tenni.

Az Esquire-rel beszélve Johnson arról is mesélt, hogy családi szálak is kötik a franchise-hoz, hiszen nagyapja, Peter Maivia az 1967-es Csak kétszer élsz című Bond-filmben egy rosszfiút alakíthatott. Érdekesség, hogy Bond szerepét eddig hat színész játszotta el mozifilmekben, és igen változatos volt eddig a paletta, hiszen volt köztük skót, ausztrál, ír és angol is, Daniel Craig pedig, bár angol származású, de amerikainak vallja magát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sequoyah2021. 11. 17.. 02:22||#8
Tokeletes lenne, nem is jut eszembe jobb nala, de mar o is 49 eves... Ilyenkor mar az utolso Bond filmen gondolkoznak a szineszek, nem az elson...
© 15192021. 11. 16.. 20:49||#7
Idris Elba szerintemjó választás lenne. A Bastille Day-ben nagyon meggyőzőn alakította az ügynököt. Magas, jó fizikumú, meggyőzően győztes karakter, intelligens tekintet - ami szerintem fontos egy angol titkosügynök esetén, nem olyan vidéki paraszt feje van, mint Craignek - és az egyre erősödő afro amerikaiakat szerepeltető trendbe is bele illene...
© Sequoyah2021. 11. 15.. 20:17||#6
Dwayne Johnson csak 4 evvel fiatalabb Daniel Craignel, aki epp most oregedett ki a szerepbol, sot mar korabban kioregedett, csak meg kihoztak belole +1 filmet.
Miert kezdjen bele egy franchiseba, ha mar most tulkoros?

Olyan szinesz keressenek, aki max 40 eves, es ha sikeres, akkor van benne legalabb 4-5 film mielott azon kene gondolkozni hogy nyugdijba kell mennie.
© zetortraktor2021. 11. 15.. 17:21||#5
Nem hiszem, hogy bármilyen külső kizáró ok lenne, vagy hogy diszkrimiáció lenne a szakmában, de ő már többször is alakított ttitkosügynököt, így gondot biztos, hogy nem okozna.
© Zombee2021. 11. 15.. 16:35||#4
Lehetsz akármilyen jó színész, ha már a külsőd alapján teljesen hiteltelen vagy egy titkosügynök szerepben.
© zetortraktor2021. 11. 15.. 07:33||#3
Jogos, amit írsz, de szerintem nem egy bizonyos karaktert kell megszemélyesítenie, hanem éppen neki kell megalkotnia a karaktert. Ő egy másféle Bond lenne (nyilván nem lesz), ahogy korábban is voltak az előzőtől eltérő Bondok. De, ha jó a színész, akkor két teljesen másféle karakter is lehet ugyanaz. Gondolj bele, Bruce Wayne is más volt Michael Keaton, és más volt Christian Bale alakításában.
© Gabbbbbbbbbbbb2021. 11. 15.. 06:34||#2
Rock színészként nincs azon a szinten, hogy el tudja játszani James Bond-ot. Ő inkább olyan entertainer, vagy mi :-)
© repvez2021. 11. 14.. 20:43||#1
Nincs semmi gondom Rockkal, de nem Bondnak valo. A fizikuma sztem kizárja . a bond sose az erejét használta és Rock sokszor épit erre a filmjeiben. a másik, hogy nem egy átlagembert személyesit meg fizikálisan. tehát eléggé kilog a tömegbol bárhova megy, nem tudna elvegyulni .
illetve ugyan ez miatt a morgása nem anynira dinamikus és kevésbé tudna ugy mozogni ahogy eddigi bondok. Teljesen megváltozna egy bond karakter stilusa miatta.

Ha meg Rockot probálnák meg beeroltetni a mostani Bond stilusra az eléggé kilogna és hiteltelenné tenné a szerepét.