Szekeres Viktor

Előzetest kapott az Alex Rider folytatása

Még idén bemutatót kap az új Alex Rider-szezon.

Sokat kellett várni rá, és Amerikában december harmadikán fog kiderülni, hogy megérte-e, ugyanis az IMDb Tv ekkor fogja bemutatni az Alex Rider második szezonját, mely a jelek szerint a fizetős Amazon Prime Videoról átkerült az Amazon másik, ingyenes platformjára. Nálunk és Európa egy részén továbbra is a Sony (egykori) csatornáira várható a széria folytatása, de nem tudni, hogy mikor.


A széria az itthon Az első bevetés címmel indult könyvsorozat alapján készült és egy tini szuperkémről szól, akinek általában a világot kell megmentenie, de eleinte nem feltétlenül lelkesen teszi a dolgát, hiszen csak úgy belecsöppen ebbe a világba. A tervek szerint minden évad egy könyvet fedne le, és a sorozat a másodikkal, a Point Blanc-kal kezdődött. Hogy ez az évad következő kötetet fogja-e feldolgozni, arra a teaserbőlválaszt kaphatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Ez nem a Negyedik-es srác? Kár, hogy azt a szériát nem folytatták. A könyvek elég szórakoztatók a zsánerhez képest.