Komoly tömegek vonulnak a Venom 2 vetítéseire

Elég jól indított az új Venom.

Pár hete, amikor kiderült, hogy milyen nagyon jól szerepel a Shang-Chi az amerikai mozikban (az exkluzív mozis premier a járványidőszak második legerősebbje volt és azóta a film a legtöbb bevételt hozóvá vált Amerikában az elmúlt másfél évben), a Sony stúdió úgy döntött, hogy a jó párszor ide-oda mozgatott bemutató dátummal rendelkező Venom: Let There Be Carnage-et mégiscsak hamarabb mutatja be a legutóbb jelzett időpontnál.

A felbuzdulás pedig meghozta a gyümölcsét, ugyanis a film pénteken 37,2 millió dolláros nyitónapot produkált hazájában (ez konkrétan jobb, mint amit az első rész csinált), aminél jobbra csak a Fekete Özvegy volt képes a járványidőszakban, tehát ez a Marvel-film a kezdésével még a Shang-Chit is lepipálta - érdekes lesz látni, hogy hosszabb távon meg tudja-e tartani az előnyét. A teljes hétvége viszonylatában akár még a 80 milió dollár is meg lehet a filmnek, de a 75 mindenképp, főleg, hogy a kritikák is túlnyomó részt pozitívak lettek és a nézők visszajelzései is elég jók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!