Szekeres Viktor

Vége a Star Wars: Andor forgatásának

Újabb SW-sorozat forgatása ért véget.

A filmesek, tévések, illetve egyéb közreműködők nem csak a forgatáskezdéseket próbálják meg manapság promóciós célokra felhasználni, hanem a forgatások befejezéseit is, hiszen ez remek apropóként szolgál arra, hogy a közösségi oldalakra különféle képeket posztoljanak. Az egyik új, Cassian Andor karakteréről szóló Csillagok háborúja-sorozatnál, miképp az Obi-Wan Kenobis esetében is, azonban beszédes képek helyett maga a főszereplő, Gabriel Luna jelezte egy interjúban, hogy letette (egy időre?) a lantot, végzett a munkálatok őt is érintő részével, és már csak az utószinkronnál lesz szükség rá.

Az előzménysorozatából behatóbban is megismerhetjük a Zsivány Egyesből megismert karakter történetét. A sorozatnak Stephen Schiff lesz a showrunnerje, de a platform készítőnek megszerezte azt a Tony Gilroyt, aki korábban a szkript megírása után a Zsivány Egyes újraforgatásában is segédkezett. Eredetileg úgy volt, hogy és ő amellett, hogy megírja a pilotepizódot, rendezőként is közreműködik majd, de végül a vírus keresztülhúzta a számításait, s így, bár távolról továbbra is vezényelt, a rendezési lehetőséget Toby Haynes kapta meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    Van, amikor az ember erőset akar mondani, de csak kiderül belőle, hogy mennyire hülye a témához.

    Feltételezem, nem sokat konyítasz a tévésorozatokhoz.
  • Zoliz #1
    Haha mekkora álhir egy évvel később..