Szekeres Viktor

Tévésorozat készül a Driver című játékból

Driver-sorozat készülhet.

Az Ubisoft bejelentette, hogy hivatalosan is elkezdett dolgozni egy élőszereplős tévésorozaton, ami a Driver című játékára épülne. A széria egy beépített ügynökről szólna (egy bizonyos John Tannerről, aki korábban versenyautó pilóta volt), és egy bűnszervezetről, amivel többször is összeütközésbe kerül, és amit megpróbál felszámolni. A tervek szerint a sorozat a Binge.com-ra készülne, az E3-on bejelentett új streaming platformra, amely 2022-ben indulna el.

Természetesen egyelőre csak arról van szó, hogy a sorozatot elkezdték fejleszteni, tehát még írója sincsen, de nemsokára fognak találni egyet. Egy sorozat fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a készítőktől a gyártó stúdió vagy a célplatform berendeli egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével honorálhatják. És persze az is előfordulhat, hogy többet nem hallunk egy sorozattervről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!