Szekeres Viktor

A Shang-Chi letarolta Amerikát

Megint a Marvel.

Ahogy arra számítani lehetett, Amerikában a Marvel legújabb szuperhős filmje, a Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings uralta a hétvégét, mely a COVID-éra második legjobb nyitányát hozta el a Black Widow mögött - előbbi az első becslések szerint 71,4 millió dollárt hozott, utóbbi pedig 80,3 millióval debütált. A nagy különbség a két alkotás pozicionálása között az, hogy utóbbit még a Disney+ prémium szekciójában is elérhetővé tették, míg előbbi exkluzív mozis premier volt, és mint ilyen, az elmúlt másfél év legerősebb nyitóhétvégéjét hozta. A film emellett a hosszú, ünnepi hétvégi rekordot is meg fogja dönteni várható 83,5 milliós 4 napi teljesítményével, hiszen a Labor Day császára eddig 30,6 millió dollárral a 2007-es Halloween volt.

A nagy siker (az elvárások inkább 45-50 millió dollár köré lőtték be a teljesen új karakter saját filmjét) után már csak az a kérdés, hogy mikor kérik be a folytatást. Minderre azért is lehet mérget venni, mert nem elég, hogy bevétel szempontjából jól alakult minden a Disney számára, de mind a kritikusok, mind a nézők imádták a filmet - előbbiek közül minden tízből kilencnek tetszett, amit látott, utóbbiak átlagos tetszési indexe pedig a mozis exit pollok alapján 'A' volt, azaz a legjobb értékelés az 'A+' után. Nemzetközileg a vetítésekről még 56,2 millió dollár folyt be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Hát sajnos ez nem siker. Nem volt streaming, mégsem hzott többet, mint a Black Widow. Kína leszarja, a második heti zuhaás várhatóan óriási lesz és a büdzsé nagysága elérhetetlenné teszi akár csak a nullszalldót is...