Szekeres Viktor

Biztató hírek a Deadpool 3-ról

Készülget az új Deadpool.

Egy ideje nem nagyon hallottunk konkrétumokat a következő Deadpool-filmről, és tegnapról sem számolhatunk be efféléről, azonban Kevin Feige, az MCU atyaúristene némiképp megnyugtatta a rajongókat, ugyanis a ComicBook kérdésére, amit a Shang-Chivel kapcsolatos sajtótájékoztatón kapott, azt válaszolta, hogy dolgoznak a forgatókönyvön, Ryan Reynolds jelenleg is faragja a szkriptet komoly együttműködősben az írókkal, és már van is egy tervbe van premierdátumuk a film számára. Hogy ez mikori, arról persze nem beszélt.

Azt nem nagyon kell ragoznunk, hogy miért kapott a Disney-nél is zöld utat a következő Deadpool, hiszen egy elég rétegközönséget megcélzó képregény-figurából sikerült tömegjelenséget faragni, amit remekül bizonyítanak az eddigi mozifilmek bevételei is. A sokak számára újszerű első film annak ellenére hozott Amerikában 363, a világ többi részén pedig 420 millió dollár bevételt, hogy elég kemény R-korhatárt kapott. És az is nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a folytatás nagyjából az előző rész szintjén teljesített: míg Amerikában egy cseppet csökkent a bevétel (325 millió dollár), Amerikán kívül kis mértékben (460 millió dollár) még növekedett is. Egy bejáratott karaktert pedig magas korhatár nélkül is sikerre lehet venni, ha például jó a forgatókönyv.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #1
    2. rész annyira jó lett , hogy nem emlékszem semmire belőle.