Szekeres Viktor

Menekülnek a nézők az Öngyilkos osztag vetítéseiről

A Suicide Squad sem igazán tartja meg a nézőket.

Az elmúlt hetekben, hónapokban bőven akadtak olyan filmek, amelyek a nyitányuk után tisztességes mértékben tartották meg nézőiket, azaz elfogadható bevételcsökkenést szenvedtek el, azonban akadtak olyanok is, mint például a Black Widow, melynek számai az első péntekről a másodikra majdnem 80%-ot zuhantak, ami kiugróan magas nézőszám-apadásra utal. Nos, az Öngyilkos osztag még a Fekete Özvegy számait is felülmúlta.

A jelek szerint hiába szeretik a kritikusok a The Suicide Squadot, a nézőknek már kevésbé jött be James Gunn megközelítése. A 2,25 milliós pénteki bevétele a filmnek az idei esztendő legnagyobb zuhanását jelenti, nagyjából 81%-osat. Mindez azt jelzi előre, hogy a film második hétvégéje csak 7-8 milliós lesz, márpedig a 70%-os hétvégi csökkenés, valamint a 10 nap alatt 42 milliót nem sokkal meghaladó amerikai bevétel igencsak valószínűtlenné teszi azt, hogy a film összesen elérjen annyi bevételt (64,9 millió dollár), amennyit a David Ayer-féle 2016-ös Öngyilkos osztag egyetlen nap alatt összekalapozott. A Warner valószínűleg nem így tervezte a film pályáját a mozikban, és jó eséllyel ez a teljesítmény nem fogja arra ösztönözni a többi stúdiót, hogy komolyabban forszírozza most a széles körű bemutatókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ddt500 #5
    Mert feltételezed, hogy egy darab ismerősöm sincs aki pont ugyan ezen okból nem ment el moziba.
    Arról nem beszélve, hogy a stúdiók (bármely nagyvállalat) ugye nem hoztak még soha rossz döntést?
    Nagyon nem ugyan az, hogy majd 2-3 hónap múlva megnézhetek valamit vagy most rögtön.
    Ezek a 70-80%-os zuhanások egyáltalán nem normálisak. Ennyire nem volt szar egyik film se. Biztos, hogy az online stream miatt van.
  • zetortraktor #4
    ezt kiemelem, mert hangosan röhögős megállapítás.

    "akkor ne csodálkozz, hogy az átlag juzer inkább otthon marad. "

    elképzelem, ahogy ddt500 otthon ül és megállapítja egy bevételi adat alapján, hogy a stúdió CSODÁLKOZIK!!!!

    érted. arra a következtetésre jutott a gyerek, hogy összeültek a disney-nél vagy a warnernél, és együtt csodálkoznak. mert nem értik. de itthonról, a netről jön a felvilágosítás!
  • zetortraktor #3
    Valahol bájosan naiv abból kiindulni, hogy ha te így gondolkozol, akkor más is, hogy valójában senki nem akar moziba menni és az a jövő, hogy mindent nulla forintért fogyasszon az ember, hiszen akkor lesz még több és még jobb film. (Az még naivabb, hogy megfordul a fejedben, hogy ez nem tudatos döntés volt, hogy nem tudják pontosan a stúdiók, hogy ilyenkor a filmek a netre is felkerülnek. Lehet, hogy meglep, de előbb vagy utóbb, minden film felkerül a netre, az átlag juzer tud várni pár hetet vagy hónapot)

    De nem ez a lényeg, hanem az, hogy szerintem valamit nagyon félreértettél. Nem az a gond, hogy mondjuk nem sikeres a film. A Fekete Özvegy net ide vagy oda, 80 millió dollárral nyitott. Itt csak arról van szó, ha jól értelmezem, hogy míg mondjuk a netre és az HBO Maxra ugyancsak felkerülő King Kong Godzilla csak valami 50%-os csökkenést kapott a második hetére, addig ezek a filmek sokkal több nézőt vesztettek el.
  • ddt500 #2
    Én elmentem volna a moziban. Aztán: "Jé! Fent van 4k-ban az n....on!"
    És inkább ingyen megnéztem otthon.
    Gratulálok Warner!
    Nem is értem a cikkírót, mert a Fekete Özvegynél megtalálták az összefüggést az online stream és a mozilátogatást között.
    Ha feltöltöd a saját filmedet 4K-ban a netflixre, Disney+-ra stb. akkor ne csodálkozz, hogy az átlag juzer inkább otthon marad.
  • Kelta #1
    nem meglepő..egy hulladék ez, nem film..