Szekeres Viktor
Új előzetest kapott a Kocka feldolgozása
Ilyen lesz az új The Cube.
Az év elején kiadott teaser után most egy hosszabb előzetest kapott a Kocka (Cube) japán adaptációja, amely október 22-én érkezik meg a kint mozikba. A filmet Yasuhiko Shimizu rendezte, és a stáblistán az eredeti alkotást készítő Vincenzo Natali nevét is feltüntetik, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy részt vett volna a munkálatokban.
Az eredeti Kocka története szerint pár, egymást nem ismerő ember tér magához egy titokzatos, kocka alakú szobákból álló labirintusban, melynek minden egyes helyszíne halálos csapdát rejthet magában. A filmhez 2002-ben Kocka 2.: Hiperkocka (Cube 2: Hypercube) címmel második, 2004-ben pedig harmadik (Kocka 3, azaz Cube Zero) készült, bár utóbbi előzmény volt. Amerikában mindössze az első részt mutatták be a mozik, ami 500 ezer dollár bevételt hozott.