Ötvös Tibor

Beindultak a mozik, jönnek a közepes filmek

Space Jam - Új kezdet, Tolvajok társasága, Croodék: Egy új kor. Mozifilmek, melyeknek önmagukban nem érdemes külön kritikát szentelni.

A mozik újra nyitása igazolni látszik az előzetes félelmeket. Elég csak a héten lezajlott Croodék: Egy új kor premier előtti vetítésére gondolni, melyen félig sem volt tele a mozi. Pedig maga a film nem volt rossz, hozta az első rész színvonalát, de láthatóan még azért ott a félelem az emberekben. Mivel viszonylag sok film jelent mostanában meg, így most inkább egy több filmet bemutató kritikát közlünk le azokról, melyek önmagukban nem biztos, hogy szerepelnének az oldalunkon.

Croodék: Egy új kor
Kezdjük akkor rögtön a legújabbal, mely a DreamWorks sikeres animációs filmjének folytatása. A Croodék: Egy új kor ott folytatja, ahol az előd befejezte: a család kalandozik, két fiatal ismerkedik a szerelemmel, a családfő aggódik a lánya jövője miatt. A mese még viccesebb, mint az elődje, köszönhetően Jobbagyék felbukkanásának. A mindentől elzárt és életüket csodás körülmények között tengető, elég fura família Guy múltjának fontos részét képezi és így megkérdőjeleződik a helye a Crood családban.


A mese nagyon aranyos, tele van poénokkal és ezeket a kisebbek is értik majd. Az egyetlen "probléma" az, hogy a film amúgy teljesen érdektelen. Nem izgulunk egyik szereplő sorsa miatt sem és sajnos jó páran eléggé háttérbe is szorulnak. De így is kellemes kikapcsolódást nyújt és talán ez a legfontosabb. Klasszikus és hivatkozási alap sosem lesz. Egy középszürke 6,5/10-es film.

Space Jam - Új kezdet
Ha már animáció, akkor folytassuk a Space Jam második részével. A Space Jam - Új kezdet az amúgy aranyos és sikeres, de elsősorban Michael Jordan hírnevére építő film folytatása, mely mégis kultikussá vált. Nos, erre szintén megnyerték generációja egyik legjobb kosarasát, LeBron James-t, aki szerencsére sokkal kevésbé veszi magát és a karrierjét komolyan, mint elődje. A sztori szerint a sportoló fiát nem érdekli a kosár, inkább videojátékot akar fejleszteni, de ezt nem meri bevallani apjának.


Persze végül bekerülnek egy játékba, ahol aztán Tapsi Hapsi segítségével egy nyerő csapatot kell összeszedjenek, akikkel győzelmet aratnak a Warner 3000 Server-Verse meccsén. A legnagyobb baj a filmmel, hogy a rajzfilmfigurák CGI-sítése nagyon rosszul sikerült. Nem az a baj, hogy csúnyán lennének megcsinálva, sőt. Nagyon jól néznek ki, egyszerűen csak létidegen számukra ez a dimenzió. Az első részben sokkal hangulatosabbak voltak a szereplők. A sztori persze ostobaság, LeBron nem színész, az effektek pedig nem nyújtanak semmi extrát. Meglepő módon azok szeretik majd kevésbé, akik rajongói az elsőnek.4/10

Tolvajok társasága
A Tolvajok társasága ismét bebizonyítja, miért nem elég pusztán jól csengő nevekkel megtölteni egy filmet. Pierce Brosnan és Tim Roth nem ismeretlenek a mozinézők előtt, ahogy egyébként a rendező, Renny Harlin sem (Cliffhanger, Ford Fairlane kalandjai, Háborgó mélység). Sajnos azonban az utóbbi időkben mindegyikük inkább közepes vagy annál rosszabb filmekhez adta a nevét, így ettől sem vártunk túl sokat... és milyen jól tettük.


A sztori szerint egy nemzetközi tolvaj egy új és fiatal csapattal az évszázad rablására készül. A film sajnos semmilyen csavart, egyediséget, vagy önálló vonást nem tud felmutatni. Az egészet kellemetlen nézni és valójában elég meglepő, hogy ez a B-kategória a mozikba kerülhetett. Persze most mindent behoznak, de lehetett volna azért ennél színvonalasabb filmet is választani. A Netflix-kínálatában nem tűnne ki, de a mostani tumultusban nem érdemes vele foglalkozni. 2/10

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t_robert #1
    Hát tegnap másfél év után először elmentem moziba és megnéztem a A fekete özvegyet..... Mit mondjak jobb lett volna megspórolni a jegy árát. szar, de legalább a történet is zavaros... :) Mondjuk a színészeken nem múlik, de még dolgozhattak volna a történeten és a forgatókönyvön úgy egy évet....