Elkészülhet Arnold Schwarzenegger Netflixes akciósorozata

Zöld utat kapott a Terminátor kémkalandja.

Tavaly ősszel derült ki, hogy a Skydance Productions Nick Santora készítésében elkezdett fejleszteni egy globális, kémes kalandsorozatot, aminek Arnold Schwarzenegger lenne a főszereplője, valamint Monca Barbaro, aki a lányát alakítaná a szériában. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a Netflix szerezte meg a jogokat, azonban akkor még csak fejlesztés alatt állt a projekt, nem lehetett biztosra venni, hogy el is fog készülni. Most már igen, hiszen a Deadline arról számolt be, hogy a platform 8 epizódra berendelte a szériát.

A globális vetülettel rendelkező humoros kémes kalandsorozat egy apáról és a lányáról szól, akik megtudják egymásról, hogy titokban éveken át a CIA-nek dolgoztak. Miután kiderül, hogy kapcsolatuk hazugságokra épült, és egyáltalán nem bíznak egymásba, kénytelen összeállni egy közös megbízatásra.

Schwarzenegger egyébként már jó ideje kacsintgat a tévé felé, ami a nagy visszatérését követő mozis bukások láttán nem is meglepő. 2018-ban egy Amazon-sorozat fejlesztése kezdődött el, azonban végül az Outrider című western nem került berendelésre. Az 1800-as évek végén játszódó történet helyszíne Oklahoma indián territóriuma lett volna, és egy törvényszolga sötét tónusú és veszélyes sztoriját mesélte volna el, akit nem csak egy legendás törvényenkívüli elfogásával bíz meg egy hírhedten brutális bíró, de még mellé is raknak egy kíméletlen szövetségi marsallt, aki még gyerekként vándorolt Európából Amerikába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • _svd_ #6
    Kétségeim vannak. Arnold már nem rendelkezik akkora rajongótáborral, ami lendületben tarthat egy közepes sorozatot.
  • cateran #5
    "mert a True Lies az maximum az 50%-a ennek a szituációnak."

    Ellentetben a Mr es Mrs Smith-szel? Jo, hogy kepben vagy....
  • zetortraktor #3
    Hirtelen megörültem, mert szerintem velem együtt sokan befizetnének a te leírásodra, de szerintem a Mr. és Mrs. Smith-re gondolsz, mert a True Lies az maximum az 50%-a ennek a szituációnak.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2021.05.20. 17:05:08
  • grobs #2
    Ami meg a La Totale remake-je. Gondolom a nagy lelepleződés kb. az első epizódban megtörténik, úgyhogy ez az alap kb. egy dupla epizódos pilotra lesz jó. Onnan meg bármi lehet.