Szekeres Viktor

Vadítóan jó a Halálos iramban 9 IMAX-plakátja

Vannak jó plakátok, és van az FF9-es IMAX-es plakátja.

Amerikának már nem kell sokat várnia arra, hogy láthassa az új Halálos iramban-filmet, hiszen június 25-én bemutatásra kerül, és ha addig nem zárnak be a hazai mozik, akkor itthon is nagyjából ekkortól látható lesz. Ez természetesen azt is jelenti, hogy IMAX-es vetítőhelyeken is meg lehet nézni az akciófilmet. Ezt a lehetőséget reklámozza a lenti plakát. (Természetesen a film nem IMAX-kamerákkal, IMAX-minőségben készült, csak az azt vetítő egyes termek bírnak IMAX-jellemzőkkel.)

Mint ismert, korábbi sajtóértesülések alapján a Universal Pictures le tervezi zárni minden idők egyik legsikeresebb mozifilmes sorozatát. Az F9-et a tervek szerint még két epizód követné, és azokkal zárulna a széria. A 10. és 11. rész rendezésével kapcsolatban a stúdió már tárgyal Justin Linnel. Az utolsó két epizód a tervek szerint egy nagy történetet mesélne el, így biztosítva azt, hogy az FF10 nézői az FF11-re is visszatérjenek. A középpontban Dom lenne, azaz Vin Diesel karaktere, és a hattyúdalra visszatérne Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Jordana Brewster, Nathalie Emmanuel és Sung Kang. Legalábbis jelen állás szerint, ugyanis egyelőre még igencsak kezdetleges fázisban jár a produkciók előkészülete.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!