SG.hu·

Mozifilm készül a History Channel földönkívülis sorozatából

Mozifilm készül a History Channel földönkívülis sorozatából
Ősi idegenek-filmet terveznek készíteni.

Már jó ideje örvend viszonylagos népszerűségnek az amerikai History Channel pszeudo dokusorozata, az Ancient Aliens, azaz az Ősi idegenek, mely a jelek szerint megihlette a Cobra Kai executive producereit, ugyanis mozifilmet terveznek készíteni a széria alapján. Arról egyelőre nem nagyon tudni, hogy miről szólna a film, de annyit a gyártó Legendary elárult, hogy két főszereplős film lenne, globális vetülettel bírna, a kaland zsánerbe tartozna, és benne ősi lelőhelyek, illetve ereklyék is szerepet kapnának, amik révén a sorozatban felmerült elméleteket és kérdéseket is behozzák a képbe.

A tervezett film fogatókönyvét Luke Ryan jegyzi, a rendező Josh Heald, míg a produceri teendőket Heald mellett a Cobra Kai másik két készítője, Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg fogja ellátni. Mint ismert, az áltudományos felhangú Ancient Aliens 2009 óta van képernyőn, és azzal a gondolattal kacérkodik el, hogy földönkívüli lények már az ősidőkben ellátogattak a Földre, és olykor az akkor jelenlévő kultúrákkal azt hitették el, hogy ők istenségek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kelta2021. 04. 13.. 00:43||#2
Hát az tény, van pár fura építmény a régmúltból..
© Macropus Rufus2021. 04. 12.. 16:20||#1
ja aztán nehogy ez is olyan legyen mint a Prometheus. Ott is szajkózták, hogy Daniken elmélete mentén fog menni a film, aztán volt 1db elmélet alapja: benne volt a Fiastyúk csillagkép. Aztán ennyi. (ja meg annyi, hogy minket az idegenek teremtettek. És itt le is zárult minden párhuzam)
Ha nem qurják el akkor még akár király is lehet.