Szekeres Viktor
Klasszikus rajzfilm-sorozatból lesz élőszereplős film
A sorozat után film is készül a Villámmacskákból.
2018-ban derült ki, hogy a Cartoon Network 2019-ben ismét adni fogja a ThunderCatset, azaz a Villámmacskákat. Az animáció rebootja ThunderCats Roar címmel került bemutatásra, most pedig arról számolhatunk be, hogy a Deadline értesülései szerint hibrid, élőszereplős/CG-animációs mozifilmet terveznek az eredeti széria mintegy folytatásaként Adam Wingard rendezésében. A projektet Dan Lin és Roy Lee fejlesztette David Coggeshall koreai szkriptje alapján, amit Wingard fog újraírni Simon Barrett közreműködésével
Az eredeti sorozat a Villámmacskákről szól (Lion-O, Tigra, Párdó, Gepárda, Wilykat és Wilykit), akik elmenekülnek elpusztított hazájukból, Thunderából, majd űrjárművükkel becsapódnak egy rejtélyes és egzotikus bolygóba, a Harmadik Földbe, és itt próbálnak meg letelepedni. Azonban ezt bizarr teremtmények és gonosztevők próbálják megakadályozni, például Mumm-Ra. a Harmadik Föld gonosz uralkodója, aki nem hagyja, hogy bármi megzavarja zsarnokoskodását.