Szekeres Viktor

Rebootot kap a 2000-es évek egyik legsikeresebb scifi sorozata

Ismét lesz 4400.

A 4400 című sorozat a 2000-es években 4 évadot ért meg és ereje teljében még több, mint 7 millióan követték hétről-hétre. Most pedig a CW csatorna próbálkozik meg egy reboottal, ami azonnal sorozatberendelést kapott, így már biztos, hogy képernyőre fog kerülni. Mint ismert, a széria koncepciója szerint a jelenben 4400 ember tűnik fel mindenféle előzmény nélkül, s mint kiderül, korábban mindannyian eltűntek a múltban, s úgy érkeznek meg a mába, hogy minderről mit sem tudnak.

Érdekesség, hogy az eredeti 4400 egy 6 részes minisorozatként indult, és még hanyatló időszakában is 2 milliós számokat produkált, így olyan műfajtársakat utasított maga mögé, mint a Csillagkapu, a Csillagkapu Atlantisz vagy a Csillagközi romboló. Itthon a sorozatot a Cinemaxon láthatta először a nagyérdemű - az elejétől a végéig. Később sokak örömére országos viszonylatban is helyet kapott a TV2-n.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Venator #5
    Hogy miafene? Nemcsakhogy platform létezett, de aktív élet is volt ezeken. Én pl. 2000-ben a világ másik feléről beszélgettem random emberekkel az ICQ-n. Előtte is létezett egy halom fórum/platform. Sőt, már Napster is volt :-)

    Úgy gondolom Ender Wiggin barátunk az ájfón megjelenése óta számítja az időszámítást. Ja várj az is a 2000-es években jött ki :-) Na mindegy
  • R0n1n #4
    Irod ezt egy olyan forumon, ami 2001 ota mukodik. BBS rendszerek az 1980-as evek elejen indultak, IRC halozatok 1988-ban.
    SixDegrees 1997, LiveJournal 1999, Friendster 2002, Hi5 2003, MySpace 2003.

    A social media nem olyan uj, mint azt az emberek gondoljak, az internet elterjedese a fejlodo orszagokban, ami miatt ma ott tart, ahol.
  • Ender Wiggin #3
    A BSG 2004 előtt milyen netet sírtál tele? Semmilyen platform nem létezett még, ahol a magvas gondolataid megoszhattad volna...
  • kalapos01 #2
    A BSG már elég régóta készül, bár nem hiszem, hogy sokakat zavarna egy új változat, maximum azokat, akik már a 2000-es években is telesírták a netet azért, mert rebootolni merik a BSG-t.
  • Ender Wiggin #1
    Megijedtem, hogy a BSG lesz az. Bár gondolom az sem kerülheti el a sorsát...